Ígéretes hatóanyagokat fedeztek fel az időskori memóriazavarok javítására


Ahogy öregszünk, egyre feledékenyebbek és fáradtabbak leszünk. Mi ennek az oka, és megállítható-e az agy öregedése? Február közepén Daniela Kaufer, a Kalifornia Egyetem (UC) professzora az öregedéssel együtt járó kognitív hanyatlás eddig kevéssé ismert mechanizmusát mutatta be Washingtonban, a világ egyik legnagyobb tudományos konferenciáján. Sőt, azt állította, hogy a folyamatot akár vissza is lehet fordítani.
Egy 2002-es vizsgálat szerint az USA 70 év feletti lakosságának 91,3 százaléka „normális” kognitív funkciójú. Egy más módszertannal, 2014-ben végzett vizsgálat viszont arra jutott, hogy a 65 év felettiek közül csak 78,2 százaléknak nincs biztosan demenciája. Ezek a számok biztatóak, ugyanakkor longitudinális vizsgálatok szerint mindössze 4 év alatt a 70 év felettiek felének enyhén, ötödének jelentősen romlik a kognitív teljesítőképessége (ettől még benne maradhatnak a „normális” tartományban).
Közel tízezer, 65 év feletti nő 15 éven keresztül nyomon követésével az derült ki, hogy csak 9 százalékuknak nem változott a mentális teljesítőképessége. Volna tehát igény olyan gyógyszerekre, amelyek adott esetben kis méretük miatt átjutnak a vér-agy gáton, és így idős korban megfiatalítják az agyat.

Mit lehet tenni a vér-agy gát szivárgása ellen?
Mivel a konferenciával egyidőben a közlemény preprint formában is elérhetővé vált, nemcsak a hírekből, hanem részletesen is tudni lehet, mit fedezett fel a Kaufer által vezetett 27 fős kutatócsoport (köztük a feltehetően magyar származású Eszter Mihaly, aki szintén a UC Berkeley-n dolgozik).
A lényeg ezúttal a vér-agy gát, az agyi hajszálerek sejtjei és speciális idegsejtek által alkotott membrán, amely elszigeteli az agyat a vértől, és csak meghatározott tápanyagokat, vérgázokat, valamint apró, főként zsíroldékony molekulákat (például alkoholt) enged át. Ha ez a védelmi vonal megsérül vagy részlegesen áteresztővé válik, a sejtek között megnyíló „lyukakon” keresztül nagyobb méretű molekulák (köztük akár pusztító hatású fehérjék is) átszivároghatnak a vérből az agyba.
Mikroszkópos és MRI-felvételeken látható, hogy idősebb agyaknál megnő a vér-agy gát áteresztőképessége, és emiatt az agyban állandósulnak a gyulladásos folyamatok. A 60 év felettiek fele érintett a vér-agy gát szivárgásában.
Fiatal egereknél öregedésszerű tüneteket idéz elő, ha albumint (a vér egyik legfontosabb szállítófehérjéjét) juttatnak az agyukba, azt imitálva, mintha sérült volna a vér-agy gátjuk. A vér-agy gát áteresztő képessége 20-76 éves emberi, illetve 3-21 hónapos egéragyakban
Az említett kutatócsoport azonban rátalált egy olyan anyagra (IPW-nek nevezik), ami megállítja a gyulladásos folyamatokat, és ezáltal „visszafiatalítja” az egereket. Így az is kiderült, hogy a mesterséges öregedéssel a sejtek nem szűntek meg, csak a gyulladás miatt működtek rosszul. A kutatócsoport most már azt vizsgálja, hogy embereknél is ugyanúgy zajlik-e a folyamat, mint az egereknél. Ha igen, akkor van remény, hogy a kognitív hanyatlás gyógyszer szedésével visszafordítható legyen.
A konferencián egy kanadai kutatócsoport is hasonló eredményrőlszámolt be, csak más megközelítésben. Azokkal az idegsejtekkel foglalkoztak, amelyek különösen sok agyi problémát, köztük memóriaromlást okoznak. Meghibásodásuk esetén az idegsejtek olyan gyenge jeleket adnak ki, hogy szinte láthatatlanná válnak szomszédaik számára.
Etienne Sibille, a Torontói Egyetem professzorának csoportja olyan szercsoportot fedezett fel (benzodiazepin-szerű ligandumokat), ami felerősíti ezeket a gyenge jeleket, így 30 perccel azután, hogy idős egerekbe injekciózták a szert, ők is ugyanolyan fürgén és okosan közlekednek a labirintusban, mint a fiatalok. Napi kezeléssel két hónapon át fenntartható volt ez a hatás. Elképzelhető, hogy a hatóanyagot két év múlva már embereken is kipróbálhatják, de ez még nem jelent garanciát arra, hogy gyógyszer lesz belőle, hiszen az emberi agy sokszor nem úgy reagál a beavatkozásokra, mint a mindössze két évig élő, zsákmányállat rágcsálóké.

Megjelent a Qubit-en 2019. 02. 21-én.
A szerző az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa.