Emberi géntől gyorsabban tanulnak az egerek

Az ember különleges képessége a beszéd, de még nem tudjuk, milyen genetikai változások tették lehetővé a kialakulását. Valószínűleg igen fontos szerepet játszott a Foxp2 gén. Ha az emberi génváltozatot egérbe ültetik, akkor a „humanizált” egerek több és bonyolultabb vészkiáltást adnak le. Emellett az egyik, a tanulásban is szerepet játszó agyi régiójuk (striatum) aktivitása is megváltozik. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan befolyásolja a Foxp2 a tanulást, kutatók megvizsgálták, milyen gyorsan tanulják meg a humanizált és a vad típusú egerek, hol találnak táplálékot egy labirintusban.

A tanulásnak, emlékezésnek két típusa van. A deklaratív tudatos erőfeszítést igényel, a procedurális a gyakorlás révén automatikusan működik. Például autóvezetésnél először megtanuljuk, hogyan kell kezelni a sebességváltót, forgatni a kormányt. Elegendő gyakorlás után a forgalomban már gondolkodás nélkül kanyarodunk. Hogy kiderüljön, a Foxp2 melyik tanulástípusra hat, az egerek a labirintustesztben tudatos körültekintést igénylő és a már begyakorlott tudást alkalmazó feladatot is kaptak. A humanizált egerek gyorsabban megszerezték a jutalmat, mint a vadak. Viszont ha csak az egyik típusú tudással lehetett jutalomhoz jutni, egyformán teljesítettek a csoportok. Ez arra utalt, hogy a kétféle tanulás valami módon befolyásolta egymást. A Foxp2 génnek az lehet a szerepe, hogy segítse a váltást a két tanulástípus között. Amikor a gyerekek beszélni tanulnak, akkor így térhetnek át a tudatos szóutánzásról az automatikus beszédre.

Igaz, az eredmények nem biztos, hogy a nyelvtanulásra is átválthatók, hiszen a kísérletben nem a beszédnél szokásos akusztikus ingerek érték az egereket. Ennek ellenére a kutatás mégis nagy előrelépés, mert genetikai, viselkedési, idegrendszeri és evolúciós ismereteket köt össze.

Maci Laci felhagyott a piknikkosarak fosztogatásával

Mióta medvebiztosak a Yellowstone Nemzeti Park szemetesei, a grizzlyk szemét helyett inkább pitypangot majszolnak. A grizzlymedvék mindenevők, változatos étlapjukon növény-, gomba- és állatfajok egyaránt megtalálhatók (ember csak igen ritkán – a Park 143 éves történetében összesen hétszer fordult elő medvetámadás miatt haláleset). A Yellowstone-ban élő medvék legalább 266 fajt fogyasztanak, leggyakrabban fűféléket, hangyákat, hereféléket és pitypangot, de a jávorszarvast, bölényt sem vetik meg, időnként pedig talaj fogyasztásával egészítik ki a diétát. Néhány évtizede viszont még a szemét volt a kedvenc eledelük. Az 1970-es évek elején, a parkba látogatók számának emelkedésével a medvék egyre inkább rákaptak a guberálásra, az medveürülékek 36%-ában szemetet is találtak a kutatók. Ma már ez egyáltalán nincs így, hiszen a látogatók is ügyelnek rá, hogy ne dobáljanak el semmit, megszűntek a nyilvános szemétlerakók, a hulladékgyűjtőket pedig úgy alakították át, hogy a medvék képtelenek legyenek kifosztani.

A kutatás jól mutatja, milyen gyorsan alkalmazkodnak a medvék az emberi jelenlét hatásához. A kutatók arra számítanak, hogy a klímaváltozás is alakít majd a medvék által elérhető fajok listáján. A folyamatos adatgyűjtéssel ezek a változások is nyomon követhetők.

Színváltó ráják

Magyar kutató, Ari Csilla, ördögráják kutatásával foglalkozik Floridában. Öt, az Atlantis Akváriumban élő ráját figyelt meg és észrevette, hogy a halak hátán, úszóján és fején néhány percre fehér jegyek tűnnek fel táplálkozás előtt és szociális interakciók közben. Mivel a test színezete az ördögráják faji és egyedi azonosításának, egyedszám-becslésének, valamint a vándorlásuk követésének alapja, fontos lenne megérteni, mi okozza a színváltozást. A kutató feltételezése szerint a kommunikációban lehet szerepe.

Az akváriumi példányok közül kettő az atlanti ördögráják (Manta birostris) közé tartozik, a másik három viszont valószínűleg egy még nem elismert, kisebb méretű rokon fajhoz. Az atlanti ördögrája akár hét méteres úszófesztávolságú, 1,4 tonnás porcos hal. Testméretéhez képest a halak között az egyik legnagyobb aggyal bír. Óriási úszóival szinte szárnyal és a táplálékát – planktont, garnélákat, kisebb halakat - tereli a szájába. A bálnákhoz hasonlóan időnként kiugrik a vízből, egyelőre nem tudni pontosan, miért. Egy-két utódja egy évig fejlődik a testében, elevenen jön világra. Lassú szaporodása miatt fokozottan veszélyezteti a környezetszennyezés, a halászhálókba gabalyodás és a kínai gyógyászat miatti célzott halászás. Nagy mérete miatt csak néhány akvárium tartja, szabadon élő példányait pedig gyors úszásuk miatt nehéz követni, ezért különösen nehéz a kutatása.

Akár ötször olyan erősen ölel át egy függőleges faágat mászás közben egy kígyó, mint amekkora a testsúlya alapján szükséges lenne. Ez arra utal, hogy a biztonság sokkal fontosabb számára, mint az ereje kímélése.

Öt kígyófaj, köztük óriáskígyó és smaragdzöld piton famászási képességeit mérték meg amerikai kutatók. Függőleges csövekre nyomásérzékelő szenzorokat helyeztek, majd a csövet betekerték a teniszütők nyelét védő anyaggal, ami segített a kígyók kapaszkodásában. A cső tetejére egy sötét hengert illesztettek, ami ideális búvóhelyet kínált az állatoknak. Mind a tíz tesztelt kígyó mászás közben minimum kétszer, átlagosan háromszor erősebben szorította a csövet, mint amennyi elég lett volna a súlya megtartásához. Ez a stratégia lehetővé teszi, hogy váratlan eseményekhez is alkalmazkodjanak, és ne essenek le a fáról.

Az élőlények testfelépítésében magától értetődőnek vesszük a jelentős túlbiztosítást. A csontjaink például sokkal erősebbek, mint amennyire általában igénybe vesszük őket. De a viselkedés esetében hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a legtöbb állat kíméli az erőforrásait, és minden mozdulatot a lehető legkevesebb energiával hajt végre. Az óriáskígyók híresek arról, hogy rendkívül pontosan szabályozzák szorításukat – áldozatukat például csak akkor engedik el, amikor megérzik, hogy már nem ver a szíve. Ezért igencsak meglepte a kutatókat, hogy a kígyók milyen sok erőt fektetnek be a függőleges tárgyak megmászásához.