Csábító koktél ágyi poloskák ellen

Az ágyi poloskák az egész világon elterjedt vérszívó rovarok. Mivel kifejletten is mindössze akkorák, mint egy almamag, nagyon nehéz őket észrevenni nappali rejtekhelyeiken. Éjjel bújnak elő és szúrják meg alvó áldozatukat, aki a csípést legfeljebb ébredés után észleli, ha a bőre szúnyogcsípés nyomához hasonlóan bepirosodik. Noha jelenleg úgy tudjuk, hogy az ágyi poloskák nem terjesztenek betegségeket, nagyon bosszantó, ha beköltöznek a lakásba.
Változatos búvóhelyeik miatt a kiirtásuk roppant nehéz. Újabb reményt jelent, hogy kanadai kutatók hat komponensből (dimetil-diszulfid, dimetil-triszulfid, (E)-2-hexenal, (E)-2-oktenol, 2-hexanon, hisztamin) összeállítottak egy olyan keveréket, ami segít összegyűjteni és csapdába ejteni a rovarokat. Mégpedig jóllakottságuktól, fejlődési állapotuktól vagy nemüktől függetlenül. A koktéllal átitatott csapdák hétszer több rovart gyűjtenek be, mint a koktél nélküliek.

A készítmény az ágyi poloskáknak azt a természetes feromonját utánozza, amit biztonságos rejtekhelyeken bocsátanak ki. A vegyületek azonosításához 18 000 vedlett kitinpáncélt és ürüléket dolgoztak fel a kutatók, akik abban bíznak, hogy már jövőre piacra dobhatják az új csapdát.

A sebesség öl

Őzek, szarvasok ugranak az autók elé, madárrajok miatt repülőutak szakadnak félbe – legutóbb egy közel 150 utast szállító repülőgép hajtott végre kényszerleszállást Baltimore-ban, miután összeütközött egy madárral, ami lyukat ütött a szárnyon. De miért nem kerülik ki időben az állatok a feléjük közeledő óriási járműveket? Valószínűleg nem a hihetetlen bátorságuk miatt, hanem azért, mert képtelenek feldolgozni a sebességét.
Nehéz lenne a valóságban vizsgálni a kérdést anélkül, hogy valódi balesetek és károk keletkeznének, ezért a virtuális valóságot hívták segítségül kutatók. Fogságban élő madaraknak, észak-amerikai, fészekparazita gulyajáróknak vetítették le egy különböző sebességgel és változó távolságban száguldó Ford F250 pickup felvételeit. Az eredmények szerint a madarak elsősorban a távolságra reagáltak, és akkor röppentek el az autó útjából, amikor úgy tűnt, hogy körülbelül 30 méterre van. Ez a stratégia mindaddig megmenthette a madarak életét, amíg az emberek ki nem találták a több mint 120 km/h-val közlekedő járműveket. Ilyen sebesség felett 30 méterről már egyszerűen nem marad idő a menekülésre, elkerülhetetlen az ütközés.


Elképzelhető, hogy a gulyajárók – mivel eredetileg szabadon éltek, csak a vizsgálat idejére tartották őket fogságban – megtanulták, milyen sebességgel közlekednek körülöttük az autók, és így alakult ki a menekülési távolságuk. De az is lehet, hogy az evolúció nem készítette fel őket a ragadozóiknál nagyobb sebességgel közlekedő gépek kihívásaira. Mindenesetre a kutatók szerint speciális lámpákkal, amik közelebbinek mutatják a járműveket, mint amilyenek valójában, csökkenthető lenne az balesetek esélye.

Szüléskísérés

Közeli rokonaink sem magányosan, hanem tapasztalt nőtársakkal vajúdnak, és nem biztos, hogy megvárják ehhez az éjszakát. Egy német kutatónő, Pamela Heidi Douglas a világon először figyelte meg egy vadon élő bonobó, Luna szülését. Mivel ekkor már másfél éve követett a kongói esőerdőben egy bonobócsapatot, és közben vizeletmintákat gyűjtött hormonszintjük vizsgálatához, a fogantatás után néhány nappal Douglas igazolta - embereknél használt terhességi teszttel -, hogy Luna terhes. Egy héttel a szülés előtt Luna hasa jól láthatóan megnőtt. A szülés reggelén távozott a nyákdugó, de a kutatónak csak akkor lett világos, mi történik, amikor szokatlanul hosszú ideig halk, magas hangokat hallott egy fára rakott fészekből. De igazából nem is a hangokra, hanem a fészek körül mozgó nőstényekre figyelt fel. Az egyiküknek még azt is megengedte Luna, hogy belépjen ágakból, levelekből épített fészkébe. Sőt, később hagyta, hogy a méhlepényből mindkét nőstény egyen.

Az újszülöttet hamarosan a kutatónő is láthatta. Ellentétben társaival, akik, ha kicsinyük volt, akár hetekig nyugtalankodtak ember jelenlétében, Luna, miután előbújt a fészekből úgy ült le, mintha szándékosan bemutatná az új csapattagot.

A kutatók eddig többnyire úgy vélték, hogy a vadon élő főemlősök szülés előtt elhúzódnak a csoporttól. De Douglas saját megfigyelése után alaposan átolvasta a szakirodalmat, és úgy találta, hogy 39 alkalomból mindössze öt zajlott magányosan. Emiatt megfontolandó, hogy a fogságban élő példányokat sem kellene vajúdáskor elkülöníteni, és a méhlepény eltakarítását is rá lehet bízni a szüléskísérőkre.

Világító rejtély

Néhány éve egy természetfotós zölden fénylő pontokra lett figyelmes a perui esőerdő egyik partfalában. Idén rovarszakértőkkel tért vissza, hogy kiderüljön, honnan származik a fény.
Sokféle élőlény világít, többnyire a luciferin nevű pigment oxidációja révén. A rovarok közül közismertek a szentjánosbogár-félék, amik a szaporodási partnert hívogatják fényjelekkel. Tőlük függetlenül a parázsbogarak lárváinak és nőstényeinek is van világítószervük. Utóbbiaknál nyugodt körülmények között csak a fejen található két vörös pont világít, de ha megzavarják őket, a testen végighúzódó tizenegy pár zöld pont is felvillan. A hengeres lárvák ilyenkor úgy festenek, mint egy vonat, ezért angol nyelvterületen vonatkukacnak is hívják őket. A fényjelenség valószínűleg arra szolgál, hogy elriassza a ragadozókat. Mások, például a termeszvárak falában élő pattanóbogarak lárvái a zsákmány csalogatására használnak fényt. A lárvák olyan falánkak, hogy egy perc alatt akár nyolc termeszt is bekebeleznek.
Valószínűleg pattanóbogár-lárvák ülnek a perui földbe fúrt járatokban is. A lárvák csak a fejükkel kukucskálnak ki a járatokból, és tágra nyitott szájszervvel várják gyanútlan, a fény által odacsalt áldozataikat. Egyelőre nem sikerült azonosítani, hogy a tízezer pattanóbogár faj közül melyikhez tartoznak. A kutatók abban bíznak, hogy az interneten közzétett fotók alapján segítséget kapnak a meghatározáshoz. Ha ez nem sikerül, molekuláris vizsgálatok következnek.
Ha a most felfedezett rovar kiléte még nem is egyértelmű, az viszont igen, hogy az amazonasi esőerdő még a XXI. században is komoly meglepetéseket tartogat a kutatóknak.

(2015 a fény éve)