Ásítozó gazdák, empatikus kutyák

Az ásítás ragadós. Minél közelebbi kapcsolatban vagyunk az ásítozó személlyel, annál valószínűbb, hogy magunk is ásítozni kezdünk. Ilyenkor öntudatlanul szinkronizálódunk, érzelmileg összehangolódunk társunkkal. Az empatikusabb emberek, akik könnyebben átélik mások érzéseit, fogékonyabbak az ásítás átvételére. Agyi képalkotó vizsgálatok is alátámasztják, hogy mások ásításának látványa az empátiával kapcsolatos területeket aktiválja. A gyerekek viszonylag sokára, 4-5 éves kortól kezdenek ásítozni mások láttán, amikor már képesek az érzelmek pontos azonosítására. A ragadós ásítás és az empátia kapcsolata tehát pszichológiai, viselkedési és neurobiológiai szempontból is megalapozott.
A kutatók, akárcsak a kutyatartók, feltételezik, hogy a kutya is empatikus jószág, hiszen a szociális viselkedése sok mindenben hasonlít az emberéhez, és a tapasztalatok szerint könnyen alkalmazkodik gazdája hangulatához, lelkiállapotához. Eddig viszont semmiféle sziklaszilárd tudományos bizonyítékot nem sikerült felmutatni ez ügyben, teszthelyzetben ugyani nehéz az empátia kiváltása, és a ragadós ásítással kapcsolatos kísérletek is ellentmondásos eredményeket hoztak. A Tokió Egyetem augusztus elején publikált kutatása azonban fordulatot hozhat e tekintetben, mivel kiderült, hogy akárcsak az embereknél és a főemlősöknél, kutyáknál is számít, milyen kapcsolatban vannak az ásítozóval: ha az illető a gazda, akkor nagyobb hatást vált ki, mint egy idegen. A tesztek során a 25 kutyából 13 ásított. Valódi, hanggal kísért ásítás láttán átlagosan 1 volt az ásítások száma tíz perc alatt, a kontroll helyzetben, amikor csak kitátották a szájukat az emberek, 0,2. A kutatók odafigyeltek arra is, hogy nem csak az összehangolódási késztetés, de az enyhe stressz is kiválthat ásítást. Ez akkor jelentkezik, ha az eb szívesen kivonulna a számára kényelmetlen a helyzetből, de ezt nem vállalja nyíltan. A szívritmus-mérő készülékek szerint azonban a kutyák szíve minden helyzetben változatlan ütemben dobogott, vagyis nem azért ásítoztak többet a gazda jelenlétében, mert nőtt volna bennük a feszültség. Mindez arra utal, hogy az ásítás kutyáknál is kapcsolatban van az érzelmi tapasztalatokkal, az empátia csírái tehát már a kutyákban is megjelennek.

Az éneklés megfiatalítja a patkányokat


A gégeizmok sorvadása miatt idős korban patkányban, emberben egyaránt gyakran izomsorvadásra visszavezethető hanggyengeség (presbyphonia) lép fel, csökken a képzett hang intenzitása, nehezebben megy a köhögés is. Kétségbeesésre azonban nincs ok, mert némi tréninggel megelőzhető, javítható az egészségromlás.
A fiatal, egészséges gégében a hangszalagok két kinyílás között még tökéletesen összezárnak. Időskori hanggyengeség során azonban a hangszalagok már nem záródnak jól. Műtéti beavatkozással, injekciókkal ugyan újra elérhető a hangrés záródása, de idős korban ez nem mindenkinél járható út. Tornázással azonban lassítható az öregedés, és természetesen a gégeizmok edzésére is van mód. Aaron Johnson, a Wisconsin Egyetem kutatója és munkatársai patkányokon tesztelték le a gégetorna hatását, mivel e rágcsálók hangképzése hasonlít a miénkhez, és a gége elváltozásai laborállatokon közvetlenül is vizsgálhatók.
A patkányok ultrahangokkal kommunikálnak, amit az emberi fül nem érzékel, de hangrögzítő eszközök és számítógépes programok segítségével ez a probléma könnyen orvosolható. A kísérletben hím patkányokat használtak. Megismertették őket egy vonzó nősténnyel, amit azután kiemeltek a ketrecükből. A vágyakozó hímek hanggal igyekeztek visszacsalogatni a nőstényt. Őt ugyan nem, de jutalomfalatot kaptak a szerenádért. A patkányok hamarosan megtanulták, hogy az evésért dalolni kell. Nyolc héttel később az idős patkányok gégéje ugyanolyan jól működött, mint a fiataloké, a hangintenzitásukban sem volt különbség. A kontroll, nem tréningezett idős patkányok hangja viszont időközben gyengébb lett, amit a gégeizmok beidegződésének károsodása okozott. Az időkori hanggyengeség legjobb ellenszere tehát az éneklés - ami a gégeizmok felfrissítése mellett a hangulat javításával is hozzájárul a fiatalodáshoz.

Johnson et al., 2013, J Gerontol A Biol Sci Med Sci

A kisbaglyok úgy alszanak, akár a gyerekek

A bagolyfiókák alvásmintázata hasonlít az embergyerekéhez. Ráadásul idővel épp úgy változnak az alvási szokásaik, akárcsak a gyerekeknek. Svájci és német kutatók vadon élő gyöngybaglyok vizsgálatával azt is kiderítették, hogy az alvási mintázat megváltozása szoros összefüggésben áll egy olyan génnel, ami a tollazat sötét pettyeinek kialakításában is részt vesz. A tollazat színéből pedig nem csak az alvási szokásokra, hanem a felnőtt madarak viselkedési, anyagcsere-szabályozási és immunológiai jellemzőire is következtetni lehet.
A madarak és az emlősök alvása két szakaszból áll, amiből az egyiket REM-nek hívjuk. A REM-et gyors szemmozgások, álmok és az ébrenléthez hasonló agyi aktivitás jellemzi. Még mindig nem tudjuk, mi lehet a REM szerepe, de az biztos, hogy a fiatal emlősöknél sokkal gyakoribb a REM, mint a felnőtteknél: míg az újszülött alvásának felét REM teszi ki, a szüleiének (ha hagyja őket aludni), csak a negyedét-ötödét. Az agyműködést vizsgáló EEG (elektroenkefalográfia) és mozgást rögzítő készülékek szerint a fészekben ülő bagolyfiókák is a csecsemőkhöz hasonlóan alszanak: a szemük ugyan nem mozog, de a fejükkel lassan bólogatnak alvás közben, és az agyi aktivitásuk hasonlít az ébrenlétihez. A sötétebb színű madarak, amelyek szervezetében több az eumelanin nevű festék, kevesebb időt töltenek REM fázisban, ami arra utal, hogy az agyuk gyorsabban fejlődik. Ennek az lehet az oka, hogy a festékanyag szintézisében résztvevő enzim másféle, az agy fejlődését szabályozó hormonok termelésében is szerepet játszik.
A kisbaglyok vizsgálatával tehát kiderült, hogy az agy alvást szabályozó folyamatai, a kültakaró színe és számos élettani, viselkedési paraméter a madaraknál is kapcsolatban áll egymással, legalább egy, jól beazonosítható génen keresztül.
Lehetséges tehát, hogy a csecsemőkori alvási szokások befolyásolják az agy fejlődését, és a madarak vizsgálata segíthet megérteni, pontosan hogyan zajlik ez a folyamat.

Scriba et al. 2013, Frontiers in Zoology 2013

A helyzettől függ, ki a főnök

A nagyobb és agresszívabb galambok elérik, hogy előbb egyenek az etetőből, de repülés közben egyáltalán nem biztos, hogy övék a vezető szerep. A madárrajok dominanciaviszonyait és repülési dinamikáját korábban már vizsgálták külön-külön, de a kettőt összeilleszteni igazi áttörés. Sok kistestű állat mozgásának követéséhez ugyanis fejlett technológiára és nagy számítástechnikai kapacitásra van szükség. A madarak azonosítására kétféle módszert alkalmaztak az ELTE, MTA és a University of Oxford kutatói. A dúcban végzett vizsgálatokhoz egyedi színkóddal ellátott hámot tettek az állatokra és kamerával rögzítették az etetéseket. A felvételt kiértékelő program a színkódok alapján automatikusan beazonosította az akár 30 egyedet, a mozgási adatokból pedig kiderült, melyik madár mikor fér hozzá az etetőhöz, és kik azok, akiket félrelöknek a többiek vagy várakozni kénytelenek. Az adatokból így egyfajta „csípésrend”, dominancia-hierarchia hálózat rajzolódott ki, amely megegyezett az agresszív interakciók klasszikus, manuális meghatározásából származóval. Repülés közben a színkódok helyett a hámra erősített apró GPS készülékek árulták el, mely madarak vezetik a rajt, kik kezdeményezik általában a fordulásokat, és kik azok, akik főként csak átveszik ezen irányváltásokat. Farkasok és hegyi gorillák vizsgálata alapján azt várhatnánk, hogy az evésnél domináns, a többieket maguk mögé utasító madarak a csoport mozgásakor is őrzik pozíciójukat. Az etetési és a repülési rangsorrendet összevetve azonban egyértelmű, hogy a galamboknál nem ez a helyzet: repüléskor még az erősebbek is rábízzák magukat a jobban tájékozódó társaikra. Persze az is lehet, hogy a rajt vezető madarak nem ügyesebbek a többieknél, csak minél előbb szeretnének visszatérni a biztonságos galambdúcba. A többiek pedig kénytelen-kelletlen követik őket, mert a levegőben esélyük sincs rendre utasítani az élre törőket. Az új módszer természetesen nem csak galamboknál alkalmazható, úgyhogy hamarosan egyre több fajról kiderülhet, milyen tényezők alakítják csoportjaik mozgását.

Nagy és mtsai, 2013, PNAS 110:13049-54

Tücsök koma hegedül: többet ciripel, ha közönség előtt játszhat

A legtöbb ember egész másképp viselkedik közönség előtt, de egy új kutatás szerint ez már a rovaroknál is előfordul. A hím tücskök sokkal agresszívabban harcolnak és feltűnőbb győzelmi táncot járnak, ha mások is nézik őket. 
A hím tücskök területüket, táplálékukat, szaporodási partnereiket harciasan védelmezik. A küzdelemben megérintik egymás csápjait, rágóikkal lökdösődnek, dulakodnak, harapnak. Ha sikerül megfutamítani az ellenséget, a nyertes győzelmi táncot lejt, vagyis rezegteti a testét és hangos ciripelést keltve összedörzsöli szárnyait. Laboratóriumban két hím tücsköt egy üres küzdőtérre helyezve garantált a harc. A kutatók eddig csak magával a harccal és a küzdő felekkel foglalkoztak, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a vadonban a küzdelmeknek sokszor más fajtársak is tanúi lehetnek.  A Carleton Egyetem kutatói, Lauren Fitzsimmons és Susan Bertram azonban a tücskök küzdőtere mellé nézőteret is elhelyezett. Vadon befogott és laboratóriumban, izoláltan felnevelt tücskök küzdelmét vizsgálták, a nézőtérre pedig egy hímet vagy egy nőstényt tettek, illetve üresen hagyták. Nézők nélkül az izoláltan nevelt és a vadon befogott tücskök egyforma harciasságot mutattak. De ha a nézőtéren egy hím vagy nőstény fajtárs is helyet foglalt, akkor a vadon befogott hímek sokkal intenzívebben viaskodtak, és hím néző esetén a győztes hosszabban táncolt, mint megfigyelő nélkül.  A vadon befogott hímek a küzdelem során tehát figyelembe vették a nézők jelenlétét, az izoláltan, szociális kapcsolatok nélkül nevelt hímek viszont nem. Ez arra utal, hogy a korábbi szociális tapasztalatoknak tücskök esetében is fontos szerepük van a helyzet értelmezésében. Mivel a nőstények rendszerint a domináns hímekkel párosodnak, az erőfitogtatás a rivális hímek elüldözésének és a nőstények csalogatásának eszköze. Noha emlősöknél, madaraknál, sőt halaknál már sokszor leírták ezt a jelenséget, arra aligha gondolt bárki, hogy egy rovarfaj viselkedését is befolyásolja a szociális környezet és a korábbi társas tapasztalat. Ez a kísérlet az első bizonyítéka annak, hogy gerinctelenek is képesek érzékelni, ha figyelik őket, és alkalmazkodnak a társas helyzetekhez.