Öt kígyófaj, köztük óriáskígyó és smaragdzöld piton famászási képességeit mérték meg amerikai kutatók. Függőleges csövekre nyomásérzékelő szenzorokat helyeztek, majd a csövet betekerték a teniszütők nyelét védő anyaggal, ami segített a kígyók kapaszkodásában. A cső tetejére egy sötét hengert illesztettek, ami ideális búvóhelyet kínált az állatoknak. Mind a tíz tesztelt kígyó mászás közben minimum kétszer, átlagosan háromszor erősebben szorította a csövet, mint amennyi elég lett volna a súlya megtartásához. Ez a stratégia lehetővé teszi, hogy váratlan eseményekhez is alkalmazkodjanak, és ne essenek le a fáról.
Az élőlények testfelépítésében magától értetődőnek vesszük a jelentős túlbiztosítást. A csontjaink például sokkal erősebbek, mint amennyire általában igénybe vesszük őket. De a viselkedés esetében hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a legtöbb állat kíméli az erőforrásait, és minden mozdulatot a lehető legkevesebb energiával hajt végre. Az óriáskígyók híresek arról, hogy rendkívül pontosan szabályozzák szorításukat – áldozatukat például csak akkor engedik el, amikor megérzik, hogy már nem ver a szíve. Ezért igencsak meglepte a kutatókat, hogy a kígyók milyen sok erőt fektetnek be a függőleges tárgyak megmászásához.
