Az elmúlt 25 évben a Monterey Bay kutatói néhány havonta mélytengeri merülést hajtanak végre. 2007 májusában egy ilyen alkalommal észrevették, hogy 1400 méter mélyen, 3°C-os hidegben egy függőleges sziklafalon egy polip ül olajbogyó-méretű, fehéres színű petéin. Az előző merülésénél az állat még nem volt ott. A következő négy és fél évben a búvárhajó tizennyolcszor látogatta meg ezt a helyet. Minden alkalommal látták a polipot, amit könnyen beazonosítottak a sebhelyeiről. Ahogyan teltek az évek, úgy lettek a peték egyre nagyobbak, a nőstény pedig egyre soványabb és sápadtabb. Soha nem látták táplálkozni, még a körülötte úszkáló rákokat sem igyekezett elkapni. A peték állandó gondoskodást igényeltek – anyjuk nem csak a ragadozókat tartotta távol, hanem arra is ügyelt, nehogy iszap rakódjon rájuk, és mindig oxigénben dús, friss víz áramoljon körülöttük.
Utoljára 2011 szeptemberében látták a nőstényt. Egy hónappal később már csak 160 üres peteburkot számolhattak össze a sziklaperemen. Az anya addigra valószínűleg már nem élt. A polipnőstények csak egyszer raknak petéket életükben, és szaporodásuk elkerülhetetlenül halállal végződik. De míg van olyan faj, ami inkább a peték számába invesztál és meg sem áll tízezerig, petegondozása pedig legfeljebb 1-3 hónap, a G. boreopacifica inkább kevesebb petét rak, de sokáig gondozza őket. A stratégia sikeres, hiszen a faj nagyon gyakori.
