Menni vagy maradni? A szaporodás és az éhség indítja útnak a tigriscápákat

A cápatámadások után gyakran mészárlást indítanak a helyiek, és halomra ölik a ragadozókat. Fél évszázada tartja magát az a nézet, hogy az egyik legveszélyesebb fajként számon tartott tigriscápák territoriálisak, ezért a további tragédiák megelőzhetők, ha írmagjuk sem marad a környéken. Egy friss kutatás most cáfolja ezt a hiedelmet. Papastamatiou és kollégái szerint a tigriscápák legfeljebb néhány hetet töltenek egy-egy helyen, azután általában továbbúsznak. Az öldöklésnek tehát semmi értelme, a támadások nem lesznek kevésbé gyakoriak, viszont kipusztíthatja a már amúgy is veszélyeztetett fajt.

A kutatók hét év alatt 100, a Hawaii-szigetek körül élő tigriscápát láttak el jeladóval. Hawaii-on október és december közt megnő a cápatámadások gyakorisága. Ezzel közel egyidőben az ivarérett nőstények negyede a fő szigetekhez húzódik, valószínűleg azért, hogy itt hozza világra kicsinyeit. Más egyedek vándorútjainak feltehetően a szigetenként változó táplálékkínálat az oka, szoros összefüggésben a víz felszíni hőmérsékletével és az algavirágzással.

Egyelőre nem világos, miért támadnak emberre a tigriscápák kora ősszel, de a biológusok számára a cápák mozgásának feltérképezése önmagában is jelentős eredmény. Noha a vándorló gerinces fajok között gyakori, hogy bizonyos egyedek nem indulnak útnak, a halak, különösen a csúcsragadozók „menni vagy maradni” döntésének okairól eddig nagyon keveset tudtunk.

Papastamtiou et al., 2013, Ecology