Virtuális kerítés bölényeknek

Az európai bölények csordáját nem egyetlen egyed vezeti, hanem több felnőtt nőstény.
Európa ma élő, legnagyobb testű szárazföldi emlősének testhossza elérheti és a 3,5 métert, tömege az egy tonnát. Vadászata Mátyás király korában gyakori esemény volt, de mára a vadon élő állomány teljesen kipusztult. Lengyelországban, Ukrajnában, Romániában és még néhány országban visszatelepített állományai élnek, de sokan aggódnak, hogy a nagy testű növényevők tönkreteszik az élőhelyüket. Ezért is fontos megismerni, mikor és merre mozognak. Kutatók egy francia csorda 43 egyedére GPS készülékeket erősítettek, amivel naponta négy órán át követték az állatok mozgását. Az eredmények szerint a csapatot több példány is mozgásra bírhatja, elegendő, ha 20 lépést megtesz megállás, legelés nélkül. Nem meglepő módon akkor a legnagyobb az esélye arra, hogy a többiek követik, ha épp felé néznek. Leggyakrabban a felnőtt tehenek indultak útnak, valószínűleg azért, mert a vemhesség és szoptatás miatt nekik van szükségük a legjobb minőségű táplálékra. A kutatók ezért azt javasolják a természetvédelmi szakembereknek, hogy ha szeretnék kontrollálni az állatok mozgását, akkor tegyenek a legelfogadottabb vezetőkre GPS nyakörvet, és ha rossz irányba mennek, térítsék el őket enyhe elektromos áramütésekkel.