A vadmacskák magányosan élnek, leszármazottaikat, a házimacskákat viszont gyakran tartják csoportban. Négy ország kutatói egyedül, párban, illetve a 3-4 létszámú csoportban élő macskák stresszállapotát szerették volna összehasonlítani. Feltételezték, hogy a nagyobb csoportban tartott macskák dominancia hierarchia kialakítása révén ellensúlyozzák az együttélésből fakadó stresszt, a párban élők viszont kevésbé. Összesen hatvan háztartást kerestek fel, és megkérték a gazdákat, hogy macskáiktól gyűjtsenek négy alkalommal ürüléket, azt fagyasszák le, és válaszoljanak néhány kérdésre: kedvencük a félénk, az önfejű vagy a könnyen kezelhető kategóriába sorolható-e, és mennyire kedveli az érintést. A begyűjtött székletmintákból ezután a kutatók meghatározták a stresszt jelző anyagcseretermékek szintjét. Kiderült, hogy a stressz az együtt élő macskák számától és személyiségüktől is független. Viszont az „udvarias”, vagyis az érintést épp csak eltűrő, toleráló macskák valószínűleg sokkal feszültebben élik napjaikat otthonainkban, mint azok, amelyek nyíltan visszautasítják közeledésünket. Érdemes ugyanakkor ezt az eredményt óvatosan kezelni, mert mindössze 4 egyedről állították azt, hogy nem szereti a simogatást. Az viszont elgondolkodtató, hogy a macskák stresszállapota nem magyarázható meg egyszerűen a csoportmérettel. A környezet egyéb elemei, például az elkülönülés lehetősége, a saját etető-, itatótál és az emberekkel való kapcsolat feltehetően ennél fontosabb tényező.
