Újabb verzió a kutyák eredetére

Szabadon élő kutyák örökítőanyagának elemzése alapján első háziállatunk őshazája Közép-Ázsia, pontosabban India vagy Nepál. A vizsgálat pikantériáját az adja, hogy ez volt eddig nagyjából az egyetlen régió Eurázsiában, amint még nem hoztak hírbe a kutya háziasításával kapcsolatban. A korábbi genetikai vizsgálatok szerint őshaza lehetett Európa, Közel-Kelet, Szibéria és Kína is.

A legrégibb, biztosan kutyaként azonosítható régészeti leletek tizenötezer évesek, Nyugat-Európából és Szibériából származnak. A genetikai elemzések viszont annyiféle eredményt adnak, ahány megközelítést alkalmaznak. A DNS ̶ anyagi okok és kapcsolati háló mentén ̶ begyűjthető élő állatokból, fosszíliákból, különböző területekről, elemezhető a teljes genom, csak bizonyos részei, esetleg kizárólag az apától örökölhető Y kromoszóma vagy az anyától származó mitokondrális DNS. Minden kutatói döntés és lehetőség befolyásolja az eredményt. Emiatt az utóbbi két évtizedben számos lehetőség felmerült a kutyák eredetével kapcsolatban, és még messze vagyunk attól, hogy megegyezés szülessen a kérdésben.

Az új vizsgálat előnye a korábbiakkal szemben az, hogy 5392 alanya között 549 falusi, gazdátlan, szaporodásában nem korlátozott eb is szerepelt 38 országból. Így lehetőség nyílt egy, a kutyás eredetvizsgálatokban eddig nem alkalmazott módszerre, amely génváltozatok együttes vagy független öröklődéséből következtet a populáció korára. Ez a módszer fajtatiszta kutyáknál nem alkalmazható, mert a genetikai elszigeteltség és a beltenyésztés erősen befolyásolja a génváltozatok kapcsolt öröklődését.

Shannon és mtsai, 2015, PNAS

Kép: Wikimedia Commons

Mi okozza a háziállatok hasonló tulajdonságait?

Szelídebbek, gyakran lóg a fülük, rövidebb az arcorri részük, fehér foltok jelennek meg a bundájukban – szinte minden háziasított (domesztikált) gerinces állatra jellemzők ezek a jegyek. Régóta foglalkoztatja a kutatókat, milyen gének változása áll a háttérben, de leggyakrabban csak egy-egy tulajdonságra koncentrálnak. Pedig a jegyek valószínűleg összefüggenek. A híres szovjet ezüstróka-háziasítási kísérletben a csak szelídségre – emberrel szemben lecsökkent félelemre – szelektált rókák 45 generáció után nem csak barátságosak, hanem kutyaszerűen ugatnak, csóválják a farkukat, sokuknak lóg a füle, foltos a bundája, kunkorodik a farka. Hormonálisan is megváltoztak: évi egy helyett kétszer tüzelnek, stresszhormon-szintjük a vad típushoz képest alacsonyabb.

Egy új elmélet szerint ez a sokféle jellegzetesség azért függ össze, mert a háziasítás az embrió velőlécének fejlődését, az onnan eredő sejtek vándorlását szabályozó génekben okozott változást, amikből az egyedfejlődés során a koponya egyes részei, fogak, fül, idegek, mellékvese és a kültakaró színezetét adó pigmentsejtek képződnek. A háziasítás során a továbbtenyésztésre kiválasztott szelídebb állatok valószínűleg enyhe velőléc-rendellenességet hordoztak, ami többek között kisebb vagy rosszabbul fejlődő mellékvesével járt. Emiatt a vad ősökhöz képest kevésbé reagáltak veszélyhelyzetekre, például az ember jelenlétére, illetve a lassúbb fejlődés miatt hosszabbá vált a szocializációs periódusuk, így több idejük maradt megtanulni, hogy az embertől nem érdemes félni. A velőléc rendellenessége miatt melléktermékként a szelídebb állatoknak kisebb az állkapcsa, a fogai, helyenként elégtelenül működnek a pigmentsejtjei, a fül porcsejtjei. Az elmélet egy nagyon régi, még Darwin által felvetett kérdésre adhat választ, és új irányt mutat a domesztikáció kutatásának.

Wilkins et al., 2014, Genetics