A lábasfejűek, és
ezen belül a tintahalak híresek álcázási és predátor-elkerülési viselkedésükről.
Puha testük, fizikai védőeszközök hiánya miatt különösen sérülékenyek, ezért
létfontosságú számukra, hogy megelőzzék a támadásokat. Ennek egyik módja a
dermedés. Ragadozó közeledésére a tintahal mozdulatlanná válik, fogókarjaival bezárja
a szájnyílását, leáll a légzéssel. A kutatók sokáig úgy vélték, hogy mindez
csak a vizuális álcázást segíti, de egy új tanulmány szerint van más funkciója
is. Amint lelassul a víz áramlása a kopoltyúkon, 80%-kal csökken az állat
elektromos erőterének feszültsége. Ez pedig megtéveszti a ragadozókat. Valódi
cápákat elektromos készülékkel tesztelve a kutatók úgy találták, hogy a pihenő
tintahalra jellemző feszültség esetén a cápák 20 centiméterről észlelték a
műtintahalat, és az esetek 62%-ában támadtak rá. A dermedt tintahalt
feszültségét kibocsátó készüléket viszont csak 5 centiméterrel közelebbről
vették észre, és jóval ritkábban, 30%-ban lendültek támadásba. A menekülő
tintahalat szimuláló készülékre viszont átlagosan 38 cm-ről reagáltak, és szinte
mindig (94%-ban) utánalódultak. Az elektromos mező megváltoztatása mellett a
szájnyílás letakarása azt is elősegíti, hogy megszűnjenek a víz ki- és
beáramlása által keltett apró nyomáshullámok, amik szintén felkeltenék a
ragadozók figyelmét.
A sebességtől függ, ki lesz a vezető, és a vezetői szereptől függ, ki hogyan tájékozódik a házigalambok közül
A galambrajokban
nem véletlenszerű, melyik egyed vezet, ezt 2010 óta tudjuk magyar kutatóknak
köszönhetően. Nem azok az egyedek döntenek a repülési irányról, amelyek
dominánsak a dúcon belül, és leginkább hozzáférnek az etetőhöz – ezt 2013-ban publikálta a kutatócsoport, egy képfeldolgozáson alapuló, egyedi felismerőrendszer
alkalmazásával. De akkor mégis hogyan dől el, ki lesz a vezető? A most
megjelent publikáció szerint az egyedek gyorsasága a döntő tényező. A hazafelé
repülő rajban a leggyorsabb egyedek mögé sorolódnak be a többiek. Ilyenkor
persze senki nem marad le, hiszen a rajnak fontos, hogy összetartson. Viszont
egyértelműen kiderült, melyik példány a leggyorsabb, amikor a kutatók egyenként
engedték el a madarakat és megmérték, milyen sebességgel, milyen útvonalon
repülnek haza. Mivel a kísérletsorozat elején és végén is megvizsgálták a
madarak egyéni repülését, kiderült az is, hogy a gyorsabbak tájékozódásban is
többet fejlődtek, mint a társaik, hiszen a vezető pozíció miatt nekik kellett
meghozni az irányváltási döntéseket. A repülési sebességük miatt egy kognitív
képességük, a navigációjuk is javult. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy autó vezetőjének
oda kell figyelnie az útra, az utasnak viszont nem, ezért sokszor fogalma sincs
arról, merre jártak.
A kutatócsoport a
madarakról megszerzett ismereteket egy robotrepülőgép-raj viselkedésének
kialakításában is hasznosítani szeretné. Emellett nem csak madarak, hanem
emlősök kollektív mozgását is vizsgálják. Itt eltérő szempontok érvényesülhetnek.
Például egy kutyacsoportban a sebességnél sokkal fontosabb szempont a kor és az
ezzel összefüggő tapasztalat a vezető szerep kialakulásában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)