Rókaevolúció

Az észak-amerikai és az eurázsiai vörös rókák körülbelül négyszázezer éve elkülönültek egymástól – derül ki több mint ezer egyed apai, anyai és mindkét szülői ágon öröklődő DNS-ének vizsgálatából. A vörös rókák őshazája a Közel-Kelet, hozzávetőlegesen 1,15 millió éve itt élt az összes róka közös őse. Innen jutott el a faj Szibériáig, ahol egy kis csoport átkelt a Bering-szoroson és benépesítette Észak-Amerikát.

Az eredmény kissé meglepte a kutatókat. Az anyai ágon öröklődő mitokondrium korábbi elemzései azt sugallták, hogy a két populáció még ötvenezer évvel ezelőtt is kapcsolatban állt egymással. Valójában azonban ekkor csak néhány egyed jutott át Ázsiából az amerikai kontinensre, ami nem akadályozhatta meg, hogy a két populáció genetikailag szétváljon. Az eredmények alapján a kutatók szerint érdemes fontolóra venni, hogy az észak-amerikai és az eurázsiai-afrikai rókák (újra) két külön fajba tartozzanak. Váratlan volt az is, hogy a róka nem csatlakozott az Amerikát meghódító ragadozó fajok két nagy (1 millió, illetve 75-11 ezer évvel ezelőtti) hullámához, hanem időben a kettő között lépte át a határt.

A vörös róka a szárazföld legelterjedtebb ragadozója, sőt valószínűleg nincs nála elterjedtebb szárazföldi emlős sem (leszámítva az embert, természetesen). Közel 70 millió km2-t népesített be. Az új eredmény nem csak a rókák őstörténetét helyezi új megvilágításba, hanem azt is segít megérteni, hogyan formálja a klímaváltozás a fajok elterjedését.

Statham et al., 2014, Molecular Ecology

A kutyafélékben és a patásokban is működik iránytű?

Megfigyelési lehetőség lelkes kutyagazdáknak: a kutyák ürítéskor észak-déli tengely mentén helyezkednek el. De csak akkor, ha optimálisak a mágneses feltételek (hogy mikor azok, azt meg kell kérdezni a legközelebbi geomagnetikus obszervatóriumtól - a kutatók is így tettek, ugyanis első megközelítésben semmiféle mintázatot nem találtak a kutyák viselkedésében). A vizsgálathoz 70 kutyáról két éven át gyűjtöttek 1893 székelésről és 5582 vizelésről adatot. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az együttműködő gazdák két éven át sétáltatták a kutyájukat iránytűvel és jegyzetfüzettel a kezükben.

Ha nem csak az igen speciális adatválogatásból eredő hibáról van szó, akkor ez megmagyarázhatja, hogyan találnak haza a kutyák nagy távolságból, ismeretlen terepen keresztül is.

A kutyák ürítési szokásait vizsgáló szerzők korábban is meglepetést keltettek hasonló témákkal. Feltárták, hogy a rókák egerésző ugrása nem mindegy, milyen irányú: észak felé ugorva 74%-os a rókák sikeressége, amúgy jellemzően sikertelenek. De nem mindig, csak akkor, ha magas fűben vagy mély hóban vadásznak, amikor a zsákmány nem látható. A kutatók szerint a rejtélyes magnetoreceptor egyfajta távolságmérőként működhet.
Még sajátosabb megvilágításba helyezi a kutatássorozatot, hogy a szerzők hasonló iránytűre utaló jelenségre találtak - Google légifotók felhasználásával - teheneknél és szarvasoknál is. Legelészés közben jellemzően észak-déli irányban helyezkednek el, kivéve magasfeszültségű elektromos légvezetékek közelében.

Madaraknál, rovaroknál és néhány emlősnél már jól dokumentált, hogy képesek a mágneses tér érzékelésére, de az említett fajok esetében erre még kevesen gondoltak, főként azért, mert nem világos, milyen mechanizmusokon keresztül érvényesül a mágnesség érzékelésének hatása, és az sem, hogy például a teheneknek milyen haszna származik abból, ha mágneses vonalakhoz igazodnak.

Hart et al., 2013. Frontiers in Zoology
Cerveny et al., 2010. Biology Letters
Begall et al., 2008. PNAS
Burda et al., 2009, PNAS