Mi változott meg a háziasítás során a kutyában? Világszerte
több kutatócsoport keresi a választ. Van aki csak a genom sajátosságait hasonlítja
össze, akár régészeti leletek felhasználásával is, mások viszont ma élő kutyák
és farkasok viselkedésében keresnek különbségeket. Magyarországon az ELTE
Etológia Tanszékén 2001-ben indultak meg az ilyen jellegű vizsgálatok. Az
itteni tapasztalatok alapján Virányi Zsófia és még két kollégája 2009-ben
Ausztriában nyitotta meg a Wolf Science Centert. A ma Ernstbrunnben, Bécstől
körülbelül 40 kilométerre, egy vadasparkban működő központban nemzetközi
csoport vizsgálja igen intenzíven, miben tér el ugyanúgy emberek által
csoportban nevelt, majd elválasztás után kifutóban tartott timber farkasok és
keverék kutyák viselkedése.
Egyik legutóbbi vizsgálatsorozatuk - amit teljes egészében egyelőre
csak konferenciákon mutattak be – jelentős visszhangot váltott ki a külföldi
tudományos ismeretterjesztő sajtóban. Az újságírók felkapták azt a kijelentést,
hogy a háziasítás során valami elveszett a kutyából. Kevésbé kooperál
fajtársaival, nem annyira figyel rájuk, esetenként jóval agresszívabb is, mint
a farkasok. De vajon valóban arra utalnak a kísérleti eredmények, hogy a
háziasítás során a kutya figyelmetlen és együttműködésre képtelen faj lett? Mi
állhat a jelenségek hátterében?
Az előadásokon több vizsgálat eredményét összegezték a
kutatók. Ugyanabban a falkában élő állatok elé táplálékot helyeznek, és hagyják
őket enni. Meglepő módon, míg a farkasok többnyire békésen esznek egymás
mellett, a kutyák közül a szubmisszív (alárendelt) nem mer enni a domináns
társaságában. Egyenként tesztelve őket egy szobában kiderül, hogy míg a
kutyáknál képes egy ember megvédeni a sajátjának nyilvánított táplálékát (egy
székre helyezett húsdarabot), a farkasok addig trükköznek, amíg az embert
megkerülve és kiabálását figyelmen kívül hagyva megkaparintják azt.
Néhány hetes korukban ugyanezek a farkasok hevesen
tiltakoztak, ha egy ember megpróbált tőlük elvenni egy darab húst, a kutyák
viszont békésen tűrték, hogy kihúzzák a szájukból a falatot.
Más jellegű tesztek eredményei szerint a kutyák jobban
követik emberek gesztikuláris jeleit, mint a farkasok, utóbbiak azonban
ügyesebbek, ha a jeleket ember helyett egy kutyáról kell leolvasni. A farkasok
akkor is jobban teljesítenek, ha egy feladat megoldását egy kutyától lehet
ellesni.
Összességében tehát úgy tűnik, a farkasok jobban odafigyelnek
egymásra, ugyanakkor megvédik táplálékukat, sőt, igyekeznek megszerezni másét.
A kutyák viszont kevésbé figyelnek oda más kutyákra, és ha magukénál erősebb
akarattal találkoznak táplálékkal kapcsolatos helyzetekben, visszahúzódnak.
Vajon ez azt jelenti, hogy a farkasok együttműködőbbek és falkatársaikkal
toleránsabbak? Aligha. Inkább arról van szó, hogy a háziasítás során az ember a
leginkább irányítható, gátolható egyedek kiválogatásával és
továbbszaporításával olyan fajt hozott létre, amelynek egyedei jellemzően
alárendeltként viselkednek társas helyzetekben. Így a falkában domináns
farkasok azt tanulták meg, hogy – bármennyire szeretnék - nem képesek
kisajátítani a táplálékot, mert a többiek mindent megtesznek azért, hogy
szintén megszerezzék, amire vágynak. A domináns kutya viszont néhány
próbálkozás után rájött, hogy a hatalma nagy, falkatársai félnek a közelébe
jönni evés közben, ha kellően agresszívnak mutatkozik. (A Wolf Science
Centerben nem szóltak rá ezért a kutatók, de átlagos kutyatartók természetesen
hamar elrendezik az ilyen hatalmi villongásokat.) A háziasítás során beépített
gátolhatóság következtében a kutyák, ellentétben a farkasokkal, már nem képesek
falkaként közös élelemszerzésre, vagyis táplálékellátásukban az emberre vannak
utalva (még a kóbor kutyák is többnyire hulladékon élnek.) Megjelenésük is
jelentősen megváltozott, a lógó fülek, rövid farkak, hosszú, egyszínű vagy
foltos bunda nehezebbé teszi a vizuális kommunikációt; nem csoda, ha kevésbé
olvasnak egymás testjelzéseiből, mint a farkasok. Alárendeltségre való hajlamuk
miatt amúgy is sokkal inkább igazodnak a domináns egyed elvárásaihoz. Szocializációjuk
idején feltehetően az ember válik számukra legfőbb igazodási ponttá, ez is
szerepet játszhat abban, hogy jobban figyelnek rá kommunikációs helyzetben,
mint a farkasok.
