Nem is gondolnánk, hogy még egy hatvan tonnás, tizenöt méteres
óriásnak is van félnivalója. A déli simabálnákat Argentínában olyan gyakran támadják meg levegővételkor a
sirályok, hogy kénytelenek voltak új trükköt
kifejleszteni a felszínre úszáshoz.
Az 1970-es években figyelték meg a kutatók először, hogy a
felszínre emelkedő bálnák hátából bőr- és zsírcafatokat tépnek ki a sirályok,
akár 20 cm-es sérüléseket okozva. Akkoriban ez még ritkán fordult elő, három és
fél évtizeddel később viszont már a bálnák 77%-án mutatkoztak a sirályok ütötte
sebek. Időközben ugyanis a madarak egyre jobban rászoktak a könnyű zsákmányra,
másrészt el is szaporodtak, köszönhetően a környező halászatok és
hulladéklerakók tevékenységének.
A bálnák sebei könnyen elfertőződnek, főleg, ha támadás
előtt a sirály a szeméttelepen turkált. De egészen biztosan fájdalmat is
okoznak, máskülönben nem töltenék a bálnák a nappali órák negyedét azzal, hogy
megpróbálják kicselezni a madarakat. Különösen az anyák és a borjak helyzete
nehéz, hiszen 80%-ban ők a célpontok.
A helyi közösségek adománygyűjtő programot indítottak arra,
hogy csökkentsék a sirályok számát, de közben a bálnák is megpróbálnak
védekezni a maguk módján. Az utóbbi 3 évben egyre gyakrabban csak a fejüket
emelik ki a vízből, egy gyors légcserére. A technika energiaigényes, így
valószínűleg a sebek mellett a kimerültség is szerepet játszik a
Valdes-félsziget körüli nagy arányú borjúpusztulásban.
