Napóleon-effektus

Nem mindig a nagyfiú a nyerő – az elevenszülő fogaspontyok ebben nagyon hasonlítanak Napóleonra. A zseniális hadvezér ugyan csak a legenda szerint volt kistermetű, 170 cm-es magasságával átlagosnak számított saját korában, de arról nincs vita, hogy sajátos személyiségének köszönhette hadi sikereit.  Ha két fogasponty (Xiphophorus birchmanni) háborúzni kezd – no nem Európa, csak egy tubifex felett -, akkor a személyiségük, nem pedig a méretük alapján dől el, hogy kié lesz a falat. Az agresszívabb, és nem a nagyobb hal nyer, ami arra utal, hogy a szűkös táplálékviszonyok között fontosabb a túléléshez a megfelelő személyiség, mint a nagy méret.

Furcsának tűnhet személyiségről beszélni egy kis hal esetében, pedig ma már ez teljesen szokványos kutatói körökben. Ahogyan egy embert jellemez valamiféle viselkedésmintázat, ugyanúgy egy állati egyedet is, legfeljebb ez a mintázat kevésbé változatos. Ellentétben például a lelkiismeretességgel, amelynek kezdetleges formája csak néhány fajnál mutatható ki, a félénkség-merészség és az agresszió az állatoknál is általánosan elterjedt személyiségvonás.

A fogaspontyok között is akadnak agresszív egyedek, amelyek folyton inzultálják társaikat. Ha egy kicsi, ám harcos természetű hal kerül szembe egy nagy, de nem agresszív fajtársával, akkor a kicsi nyer. A kutatók úgy figyeltek fel a jelenségre, hogy párosával egy üres akváriumba helyezték a halakat, és egy kis táplálékot szórtak közéjük. Az is kiderült, hogy a nőstények jóval ritkábban támadják meg vetélytársukat, vagyis békésebbek.

Az ökológusok sokáig úgy vélték, hogy az egyedek rátermettsége, vagyis az, hogy mennyi leszármazottjuk lesz később, elsősorban a kondíciójuktól függ. A viselkedésről feltételezték, hogy azt az állat mindig az adott körülményekhez igazítja. A mostanihoz hasonló kutatások – és egyre több van belőlük – viszont azt mutatják, hogy az állatok nem mindig viselkednek optimálisan, mert a genetikai és környezeti tényezők együtthatásával kialakuló személyiségük korlátok közé szorítja őket. Vagyis egy hal, ha jámbornak született, akkor sem tudja megvédeni a táplálékát, ha jobb kondiban van, mint az ellenfele. A méret persze számít, de úgy tűnik, az nőhet nagyra és hízhat kövérre, aki kellően agresszív ahhoz, hogy dominánssá váljon a csoportjában, és így megkaparintsa az erőforrásokat. Ha kevés a táplálék, az agresszívabb hal marad életben, ő szaporodhat, és mivel a személyiségvonások részben öröklődnek, a populációban egyre több lesz az harcias egyed. Az akváriumokban viszont szerencsére bőséges a tápellátás, úgyhogy attól nem kell tartanunk, hogy kedvenc fogaspontyaink velünk is kötözködni kezdenének.

Wilson et al., 2013, Behavioral Ecology and Sociobiology