Mi a kultúra? A legegyszerűbb meghatározás szerint azt
jelenti, hogy egy csoport tagjai elsajátítanak és átadnak egymásnak bizonyos
viselkedésformákat. Biztos emlékszünk még Imora, a japán makákóra, aki az
ötvenes években felfedezte, hogy az édesburgonyáról jól lemosható a homok a
tengervízben. Tíz évvel később már a csoport nagy része megmosta az
édesburgonyát, ez a viselkedés tehát a makákócsoport kultúrájának része lett.
Az embereknél ez persze nem került volna ennyi időbe, mi
sokkal könnyebben fedezünk fel és tanulunk el egymástól új trükköket. Ehhez még
látnunk sem kell a másikat, elég, ha hallunk vagy olvasunk róla. Ezért is
népesítettük be ilyen sikeresen a bolygót: az új generációknak már nem kell
mindent felfedezniük, nyugodtan hagyatkozhatnak őseik tapasztalataira. De a
kultúrára való fogékonyság sem egyik pillanatról a másikra jelent meg az
evolúció során, így nem csoda, ha egyszerűbb formában ugyan, de sok állatfajnál
megtaláljuk a rovaroktól a madarakon át az emberszabású majmokig. A kulturális
szokások néha igen bizarr vonásokat is ölthetnek, mint például egy
csuklyásmajom csoportban, ahol előszeretettel böködik körmükkel egymás
szemgolyóját. Ezzel a veszélyes és fájdalmas művelettel tesztelik társas
kapcsolataik erejét.
Új kulturális szokások kialakulását és terjedését
természetesen nem könnyű megfigyelni, ezért Andrew Whiten és kollégái egy
kísérletet terveztek erre a célra. Négy, összesen 109 egyedet számláló,
szabadon élő dél-afrikai cerkófmajom-csoportnak kukoricával töltött műanyag
dobozokat adtak. Az egyik dobozba kék, a másikba rózsaszínű kukoricát tettek
(azért választották ezeket a színeket, mert hasonlóak a majmok ivarszerveinek
színéhez). Az egyik színt aloe levél oldatába áztatták, hogy rossz ízű legyen.
Két majomcsoportban a kék színű kukorica volt keserű, a másik kettőben pedig a
rózsaszínű. A majmok három hónap alatt tökéletesen megtanulták, hogy melyik a
keserű kukorica, és abból nem is ettek.
Eközben 27 kismajom született. Négy-hat hónappal később,
amikor már a kicsik is ehettek szilárd táplálékot, a kutatók ismét kihelyezték
a dobozokat, de most már egyik szín se volt keserű. Az talán nem meglepő, hogy
a következő két hónapban a felnőttek továbbra is abból a színből csemegéztek,
amelyikből korábban. De az már igen, hogy a 27 kölyökből 26 ugyanazt a színt
választotta, amelyiket az anyja. És ennél is megdöbbentőbb az, hogy a csoport
újonnan érkező felnőtt tagjai is alkalmazkodtak a normához. 10 hím költözött
olyan csoportba, amelyben más színt kedveltek a tagok, mint a hím eredeti csoportjában.
Közülük 7 azonnal stratégiát váltott, és azt a színt kezdte fogyasztani, amit
új csoporttársai. Ez az eredmény minden korábbinál jobban mutatja azt, hogy mások
szokásainak átvétele – még ha ez ellentmond is a saját tapasztalatoknak
–kulcsfontosságú egy társas faj esetében.