Szociális tanulásra, vagyis mások viselkedésének - hű vagy
kevésbé hű – lemásolására sok faj képes, köztük kutyák, teknősök, méhek,
patkányok. Ha ez a tudás elterjed egy csoportban, akkor már „tradícióról”
beszélünk. Erre láttunk példát korábbi számunkban, egy cerkófmajmokon végzett
kísérletben, ahol a csoport szokásait azonnal átvették az újonnan csatlakozó
tagok. Sok kutató egyenlőségjelet tesz a kultúra és a tradíció közé, mások
viszont azt állítják, hogy csak ott beszélhetünk kultúráról, ahol több
különböző tradíció van jelen. Nos, a legújabb, mérföldkőnek számító kutatások
alapján még a legszőrszálhasogatóbb kutatók sem vitathatják azt, hogy
hosszúszárnyú bálnáknak van kultúrája.
A hosszúszárnyú, más néven púpos bálna csak nyáron
táplálkozik, a sarki vizekben. Télen a meleg trópusi és szubtrópusi tengerekbe
vándorol, ott párosodik és ellik – ekkor abból a zsírtartalékból él, amit
nyáron felhalmozott. Hosszú „szárnya” vagyis a mellúszója valószínűleg a
hőszabályozását segíti. Az egyedeket nagyon könnyű megkülönböztetni, mivel a
farkuk mintázata jellegzetes, ezért ez a faj az egyik legtöbbet tanulmányozott
cetféle.
A bálna a táplálékaként szolgáló planktonikus rákokat,
halakat, tintahalakat farokcsapásokkal és felugrásokkal keltett
lökéshullámokkal vagy a mélyvízből eregetett buborékfüggönnyel riasztja fel. A
buborékfüggönyös vadászathoz rendszerint több bálna is összeáll. A taktika arra
épül, hogy a halak félnek átúszni a buborékokon. Amikor már kellően szűk helyre
szorult össze a zsákmány, egy-két bálna erős hangot ad ki, amitől a halak még
jobban megijednek, és a felszín felé úsznak. A bálnák ekkor nagyra tátott
szájjal rájuk támadnak és felfalják őket.
1980-ban az egyik bálna kitalálta, hogy csavar egyet a
technikán: farkával jónéhányszor rácsap a vízfelszínre, mielőtt elkezdené a
buborékeregetést. Az nem teljesen világos, hogy ez a viselkedés mire való, de a
kutatók azt gyanítják, hogy az akkoriban elszaporodó homoki angolna
összeterelésében segített. A bálnafigyelőknek idővel az lett a benyomása, hogy
a farokcsapásos buborékhalászat egyre gyakoribbá vált. Összegezve több mint
hetvenezer, 27 éven át Massachusetts partvidékén végzett megfigyelést igazolódott
a gyanú: a 653, legalább 20-szor megfigyelt bálna több mint harmada átvette ezt
a viselkedést. E bálnák gyakran úsztak együtt olyan társukkal, aki szintén
alkalmazta ezt a módszert.
Azt már tudtuk, hogy a bálnák megtanulják egymás énekét. Az,
hogy egy halászati technikát is átvettek egymástól, vagyis többféle tradícióval
rendelkeznek, egyértelművé teszi, hogy nem csak az embereknél létezik kultúra.
Allen et al., 2013, Science
Allen et al., 2013, Science