Halásztrükkök bálnamódra

Szociális tanulásra, vagyis mások viselkedésének - hű vagy kevésbé hű – lemásolására sok faj képes, köztük kutyák, teknősök, méhek, patkányok. Ha ez a tudás elterjed egy csoportban, akkor már „tradícióról” beszélünk. Erre láttunk példát korábbi számunkban, egy cerkófmajmokon végzett kísérletben, ahol a csoport szokásait azonnal átvették az újonnan csatlakozó tagok. Sok kutató egyenlőségjelet tesz a kultúra és a tradíció közé, mások viszont azt állítják, hogy csak ott beszélhetünk kultúráról, ahol több különböző tradíció van jelen. Nos, a legújabb, mérföldkőnek számító kutatások alapján még a legszőrszálhasogatóbb kutatók sem vitathatják azt, hogy hosszúszárnyú bálnáknak van kultúrája.
A hosszúszárnyú, más néven púpos bálna csak nyáron táplálkozik, a sarki vizekben. Télen a meleg trópusi és szubtrópusi tengerekbe vándorol, ott párosodik és ellik – ekkor abból a zsírtartalékból él, amit nyáron felhalmozott. Hosszú „szárnya” vagyis a mellúszója valószínűleg a hőszabályozását segíti. Az egyedeket nagyon könnyű megkülönböztetni, mivel a farkuk mintázata jellegzetes, ezért ez a faj az egyik legtöbbet tanulmányozott cetféle.
A bálna a táplálékaként szolgáló planktonikus rákokat, halakat, tintahalakat farokcsapásokkal és felugrásokkal keltett lökéshullámokkal vagy a mélyvízből eregetett buborékfüggönnyel riasztja fel. A buborékfüggönyös vadászathoz rendszerint több bálna is összeáll. A taktika arra épül, hogy a halak félnek átúszni a buborékokon. Amikor már kellően szűk helyre szorult össze a zsákmány, egy-két bálna erős hangot ad ki, amitől a halak még jobban megijednek, és a felszín felé úsznak. A bálnák ekkor nagyra tátott szájjal rájuk támadnak és felfalják őket.
1980-ban az egyik bálna kitalálta, hogy csavar egyet a technikán: farkával jónéhányszor rácsap a vízfelszínre, mielőtt elkezdené a buborékeregetést. Az nem teljesen világos, hogy ez a viselkedés mire való, de a kutatók azt gyanítják, hogy az akkoriban elszaporodó homoki angolna összeterelésében segített. A bálnafigyelőknek idővel az lett a benyomása, hogy a farokcsapásos buborékhalászat egyre gyakoribbá vált. Összegezve több mint hetvenezer, 27 éven át Massachusetts partvidékén végzett megfigyelést igazolódott a gyanú: a 653, legalább 20-szor megfigyelt bálna több mint harmada átvette ezt a viselkedést. E bálnák gyakran úsztak együtt olyan társukkal, aki szintén alkalmazta ezt a módszert.
Azt már tudtuk, hogy a bálnák megtanulják egymás énekét. Az, hogy egy halászati technikát is átvettek egymástól, vagyis többféle tradícióval rendelkeznek, egyértelművé teszi, hogy nem csak az embereknél létezik kultúra.

Allen et al., 2013, Science