A gyakrabban párosodó hímek bizonytalanabbak a saját
szociális helyzetükben – legalábbis a feketecsápú dögbogaraknál. Érzékenyebben reagálnak ellenfeleik méretére,
mint a ritkábban párosodók, vagyis sokkal könnyebben feladják a harcot, ha
náluk termetesebb ellenféllel kerülnek szembe, de rámenősebbek, ha a rivális
kisebb.
A dögbogár állati tetemekbe vagy a közelükbe helyezi petéit.
Azért vált népszerű kísérleti állattá, mert rovaroknál szokatlan módon gondozza,
eteti az utódait.
Ha egy hím dögbogár rátalál egy tetemre, feromonokkal
csalogatja magához a nőstényeket. De nem csak nőstények érkeznek ilyenkor,
hanem rivális hímek is, amik megpróbálják elorozni tőle a leendő lárvabölcsőt.
Rendszerint a legnagyobb hím győz, ő és a párja lesz a tetem birtokosa, ők
számíthatnak a legtöbb utódra.
Az alárendeltek azonban nem tűnnek el a helyszínről, hanem taktikát
váltanak. Többé már nem harcolnak, de a nőstények azért titokban lerakják a
petéiket, a hímek pedig megpróbálnak minél gyakrabban és minél több nősténnyel
párosodni. Külön tenyésztve a gyakran, illetve a ritkán párosodó bogarakat
kiderült, hogy rivális hímek összecsapásainál a gyakrabban párosodó vérvonalra
erősebben hat az ellenfél mérete, vagyis könnyebben feladják domináns
pozíciójukat, ha a kihívó nagyobb náluk.
Gyakori, hogy a változó szociális környezethez gyors
alkalmazkodást mutatnak az állatok, de arról még keveset tudunk, hogy ez hogyan
történik. Ebben jelent előrelépést a dögbogaras-vizsgálat, amely szerint a szociális
érzékenység erősen összefügghet a párosodási viselkedéssel.
