Olvadó jégtáblák

Ki árnyékban, más klímával, de mi emberek valahogy megbirkózunk a hőséggel. A jegesmedvéket viszont különösen rosszul érinti a nyári meleg. Egyre kevesebb ugyanis az úszó jégtábla, amikről a gyűrűsfókákra vadászhatnak. Noha úszás közben a testük felszínhez közeli szövetei speciális szigetelőréteget képeznek, óhatatlanul kihűlnek és elpusztulnak, ha több napra a vízbe kényszerülnek. Ezért nem tehetnek mást, mint azt, hogy a partról lesik a fókákat, de mivel ott sokkal kevesebb az esélyük rá, hogy elkapjanak egyet, nagyon ritkán jutnak táplálékhoz. Néhány kutató úgy vélte, hogy a jegesmedvék egyfajta „sétáló hibernáltsággal” védekeznek táplálékhiány ellen. Feltételezték, hogy az állatok testhőmérséklete az ínséges időszakban csökken, az anyagcseréjük lelassul, és a csekélyebb energiafelhasználás miatt kevés táplálékkal is beérik, hasonlóan a téli álomra húzódó barna medvékhez. De egy új kutatás eredményei sajnos egyáltalán nem igazolták ezt a feltételezést. 43 jegesmedvéről távadatoló nyakörvvel, illetve a hasüregbe helyezett mérőműszerrel adatokat gyűjtöttek. Kiderült, hogy az aktivitásuk nyáron, a feltételezett hibernáltság idején is 12-22%, holott a téli álmot alvó rokonaiké télen csak 1-2%. A testhőmérsékletük is csak kevesebb, mint egy fokkal csökken (a barna medvéké télen akár tíz fokot is), ami valószínűleg egyszerűen az éhezésre vezethető vissza. A jegesmedvék szervezete tehát némileg képes alkalmazkodni a nyári táplálékínséghez, de ez kevés ahhoz, hogy a túléljék az egyre hosszabb, jégtábla-olvasztó sarki nyarakat, amit a globális felmelegedés okoz.

Whiteman és mtsai, 2015, Science

A különleges papagájagy

Néhány papagáj bámulatos pontossággal tanul meg akár több száz szót és kifejezést. Egy újonnan azonosított agyi struktúra megmagyarázhatja, hogyan képesek erre.

A jó hangutánzó madárfajok agyában van egy mag, amely az éneklés és énektanulás során szinkronizálódó idegsejtekből áll. De a különböző kutatások más-más méretűnek írják le ezt a magot. Egy új vizsgálat úgy találta, hogy a mag mérete és felépítése összefügg az imitáló képességgel. A jól imitáló papagájfajok és a rosszabb képességű énekesmadarak, kolibrik agyi magja ugyanis jelentősen különbözik: előbbiek énekrendszere egy másik énekrendszer része. Az énekesmadarak és kolibrik agyi magvához hasonló magot egy héj veszi körül, hasonlóan az M&M cukor színes mázához. Ez csak a papagájok agyára jellemző, viszont már a kea, egy új-zélandi, nagytermetű és viszonylag rossz utánzóképességű papagáj agyában is megtalálható, ami azt jelenti, hogy legalább 29 millió évvel ezelőtt megjelent. Minél vastagabb a héj, annál jobb hangutánzó képességgel jár együtt, tehát valószínűleg a bonyolult vokális imitációt teszi lehetővé. A természetben ennek a szaporodásban, vészjelzésekben, területvédelemben és az egyedek azonosításában, helyi nyelvjárások kialakulásában van szerepe. Feltehetően úgy alakult ki, hogy az eredeti mag megduplázódott, majd új funkciót kapott. A kutatók abban bíznak, hogy ha ez valóban így van, akkor a papagájok vokális imitációjáért felelős agyi mag további tanulmányozása bizonyos emberi agyi struktúrák kialakulását is megmagyarázhatja.

Chakraborty és mtsai, 2015, PLOS One

Bizarr szaporodási stratégia

Komoly fejfájást okoz egy laposféregnek (Macrostomum hystrix), ha nem talál szaporodási partnert. Kénytelen a fejébe injektálni a saját spermáját ahhoz, hogy utódai lehessenek.

Ez a laposféreg szimultán hermafrodita, vagyis hím és női szaporítószervekkel is rendelkezik egyszerre. Adott számára a lehetőség, hogy társ híján önmagát termékenyítse meg. Igaz, hogy ez genetikai leromláshoz, beltenyésztéshez vezethet, de még mindig jobb megoldás, mint egyáltalán nem szaporodni.

Mivel az állat teljesen átlátszó, szaporító szervei könnyen láthatók mikroszkóp alatt. Ha csoportban él, a test hátsó részében felhalmozódó hímivarsejtek egy tűszerű párzószerv segítségével jutnak át a szaporodási partnerbe. Ha viszont nem talál partnert, akkor a párzószervvel a saját fejébe juttatja a hímivarsejteket, ahonnan azok a testfolyadékon keresztül eljutnak a petesejtekhez. Ezt a megtermékenyítési módszert, amikor a hímivarsejtek nem közvetlenül a női ivarszervbe jutnak, hanem a test valamelyik más részébe egy traumatikus sérülésen keresztül, hipodermikus inszeminációnak nevezzük. A laposféreg vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy ez a módszer az önmegtermékenyítést is elősegíti akkor, ha alacsony az elérhető szaporodási partnerek száma.

Ramm és mtsai, The Royal Society Proceedings B

Mi kell a főzéshez?

A főzés megjelenése, körülbelül négyszázezer évvel ezelőtt, mérföldkő lehetett az emberek fejlődéstörténetében. Nemcsak azért, mert emészthetőbbé tette például a húsféléket, hanem azért is, mert semlegesítette az azokban élő sokféle káros organizmust.

Az emberek és a csimpánzok közös őse öt-hétmillió éve élt. Vajon már ő is rendelkezett azokkal a képességekkel – önkontrollal, tervezéssel, ok-okozati viszonyok felismerésével ̶ , amik szükségesek a főzés (sőt, a művészetek, a nyelv és a technológiai fejlesztés) kialakulásához?

Az őst már aligha tudjuk megvizsgálni ebből a szempontból, de legközelebbi rokonainkat igen. A csimpánzok persze nem tudnak főzni, erre hiába várnánk. Viszont világosan megértenek olyan folyamatokat, amik szükségesek a főzéshez. Jobban szeretik a főtt ételt a nyersnél, képesek várni addig, amíg egy étel megfő, és raktározzák, majd átadják a nyers ételt abban az esetben, ha cserébe megfőve kapják vissza. A főzéstől tehát alapvetően csak két tényező tartja őket vissza. Egyrészt nem képesek kontrollálni a tüzet, másrészt a szakács nem bízhat abban, hogy társai az összegyűjtött táplálékot nem lopják el, amint ő hátat fordít. A különböző mentális képességek mellett a társakba vetett bizalom is elengedhetetlen része a főzésnek.

KUBINYI ENIKŐ

Warneken és Rosati, 2015

Kép

Jóllaknak a farkasok a majmokkal

De nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Hiszen a farkasok nem a majmokat eszik meg, hanem az általuk felriasztott és megzavart rágcsálókat.

Előfordul, hogy kölcsönös előnyök miatt több faj alkot közös csoportot, gondoljunk csak a szavannán legelésző zebrákra és struccokra. A struccok remekül látnak, könnyen megpillantják a ragadozókat. A zebrák viszont kiválóan hallanak. Bármelyikük kezdi el a menekülést, a többiek követik; nagyobb az esélyük a megmenekülésre, ha együtt legelésznek. Az azonban rendkívül ritka, hogy egy növényevő faj egy ragadozóval társulna. Mégis, az Etióp-magasföld egyik, körülbelül kétszáz egyedből álló barna (más néven dzseláda-) páviáncsoportjában gyakori, hogy akár több mint egy órán keresztül magányos etióp farkasok bóklásznak a füvet és más növényeket tépdeső majmok között. A farkasok minden fenyegető helyzetet kerülnek. Még a könnyű zsákmánynak ígérkező kölyköket is figyelmen kívül hagyják, csak a rágcsálókra összpontosítanak. Hosszú távon megtérül az önfegyelem: míg a páviánok között három zsákmányolási próbálkozásukból kettő sikeres, majmok nélkül csak minden negyedik. A dzseládák hozzászoktak a farkasokhoz, a találkozások 70%-ában egy tapodtat sem mozdulnak. Ezzel éles ellentétben mindig és azonnal a sziklákra menekülnek, ha gazdátlan kutyák közelednek feléjük.

Az etióp farkas a világ legritkább kutyaféléje, mindössze 300-500 példány él szabadon.

Venkataram és mtsai, 2015