A fiatal gulyajáró
madarak szürkületkor megszöknek a nevelőszüleiktől, és az éjszakát a közeli földeken
töltik. Csak pirkadatkor térnek vissza. Ez a viselkedés valószínűleg szerepet
játszik abban, hogy a kakukkhoz hasonlóan fészekparazita gulyajárók ne a
nevelőszülőikre hasonlító madarak közt keressenek párt maguknak később.
Ez létező veszély
egyébként. Ha például két cinegefaj fiókáit felcserélik a kutatók, akkor a
fiókák nem csak a nevelőszülő énekét veszik át, hanem a viselkedését is,
ivaréretten pedig szívesebben párosodnak a nevelőszülő fajához tartozó
madarakkal, mint a sajátjukéval. Fogságban a gulyajárókkal is ez történik,
rejtély volt eddig, hogy szabadban miért nem.
A nevelőszülőknek
sokszor teljesen mások a szokásaik és az élőhelyük, mint a fészekparazitáké. A
poszáták például erdőben élnek, rovarokat, hernyókat fogyasztanak. A fészkükbe
csempészett tojásból kikelő gulyajárók viszont a nyílt, füves területeket
kedvelik, és a rovaroknál sokkal több magot esznek. A kutatók feltételezték,
hogy talán a gulyajárók anyja tanítja meg a fiókákat arra, mit kell enni, mert
az egyértelmű, hogy sokszor látható a környéken, és olykor hanggal is felel a
fiókák csivitelésére.
A fiókákra és a
felnőtt gulyajárókra is rádiós jeladókat helyeztek, valamint vért vettek tőlük,
hogy megállapítsák a rokonsági viszonyaikat. Kiderült, hogy a fiókák nem az
anyjukat követik, hanem teljesen egyedül hagyják el éjszakára a fészket. Ebből
még nem derül ki, hogyan sajátítják el a fajukra jellemző viselkedést
felnőttkorukra, de az igen, hogy sokkal különlegesebb a viselkedésük, mint
ahogy azt eddig sejtettük.
Louder és mtsai,
2015. Out on their
own: a test of adult-assisted dispersal in fledgling brood parasites reveals
solitary departures from hosts. Animal Behaviour
