Elefántok rejtőznek Ausztráliában?

Új szervet fedeztek fel a kutatók hím koalákban. Párzási időben a koalák a testsúlyuk alapján vártnál hússzor mélyebb hangokat bocsátanak ki, vagyis úgy bőgnek, akár az elefántok. Az eddig ismeretlen szerv két szalagból áll, amik a gége hangszalagjainál háromszor hosszabbak, tizenötször szélesebbek és majdnem hétszázszor nehezebbek. A száj- és orrüreg találkozásánál helyezkednek el a garatban. Az orron beáramló levegő rezgésbe hozza a szalagokat, és a nagy méretüknek köszönhetően mély hang keletkezik.

Mire való ez a speciális szerv? A nagyobb hímek valószínűleg mélyebb hangokat adhatnak ki, ezért a nőstények pusztán a hangjuk alapján választani tudnak a hímek között. Arra egyelőre nincs felelet, miért csak a koalánál alakultak ki szájpadlás-hangszalagok.

A történet igazán izgalmas része az, hogy ma már ritkán fedeznek fel az anatómusok új szervet emlősállatoknál. Az elmúlt évek hasonló hírei közül emlékezetes az elefánt lábában talált hatodik lábujj, ami többlettámaszt ad a legnehezebb szárazföldi állatoknak, illetve egy röplabda méretű szerv a barázdásbálnák szájában, ami a nyelés összehangolását segíti. A koaláké az egyetlen eddig ismert hangképző szerv, ami szárazföldi emlősökben független a gégétől.   

Charlton et al., 2013, Current Biology

Hol van a kutya elásva?

Hol háziasították a kutyát? A Közel-Kelet és Dél-Kína után a legújabb változat: Európa. A korábbi vizsgálatok ma élő kutyák és farkasok genetikai anyagát vetették össze, és az állatok származási helye és rokonsága alapján próbálták kikövetkeztetni, hol élhetett az ős. A módszer azonban nagyon bizonytalan, hiszen a farkasok óriási távolságokat járhatnak be, így egyáltalán nincs garancia arra, hogy egy Jangce mellett élő farkas őse nem-e Szibériából vándorolt oda, és lehet, hogy egy arab farkas eredetileg az Ibériai-félszigetről származik. A vándorlás során keverednek a helyi változatokkal, és hasonló a helyzet az embereket kísérő kutyákkal is. A legújabb vizsgálatban ezért régészeti leleteket vizsgált a nemzetközi – összesen húsz intézmény kutatóiból összeállt - csoport. Meghatározták tizennyolc, 1000-36 000 éves őskutya és farkas – csak anyai ágon öröklődő – mitokondriumjának (energiatermelő sejtalkotójának) teljes bázissorrendjét, emellett 77 ma élő kutya, 49 farkas és 4 prérifarkas mintáit is, és az eredményből leszármazási fát rajzoltak. A Science-ben publikált fa két meglepetéssel szolgált. Szinte az össze ma élő kutya – beleértve az ausztrál dingót és az afrikai eredetű basenjit is – közelebbi rokonságban áll az ősi farkasokkal, mint a ma élőkkel. A modern farkasok tehát nem ősei a mai kutyáknak. A másik meglepetés pedig az, hogy minden, a mai kutyákkal rokonságot mutató ősi lelet európai. A kutyák és a farkasok közös őse tehát 19-32 ezer évvel ezelőtt Európában élt és mára kihalt.

Két, körülbelül harmincezer éves kutyalelet – az egyik Belgiumból, a másik Oroszországból származik – viszont csak távoli kapcsolatban áll a többi ősi és modern kutyával. Ez arra utal, hogy a háziasítás többször megtörtént, és némelyik próbálkozás zsákutcába futott.

Az új vizsgálat megerősítette, hogy a kutya az emberek letelepedése, a gazdálkodás kialakulása előtt megjelent, tehát már vadászó-gyűjtögető őseinket is kísérte.

Ne számítsunk azonban arra, hogy ezzel a vizsgálattal lezárult az eredetről folytatott vita. A leletekből előbb-utóbb sikerül jó minőségű sejtmag-DNS-t kinyerni, és ezek elemzése még pontosabb, és talán teljesen más képet adhat majd a leszármazásról. Több új leletre is szükség van, hiszen közel-keleti és kínai minták bevonása nélkül nem lehet kizárni az ottani eredetet, a jelenlegi kutatásban viszont főleg európai minták szerepeltek. Egy svéd kutató szerint, aki korábban a kutya dél-kínai eredete mellett érvelt, ez olyan, mintha valaki azt szeretné megtudni, honnan származik az ember, de a kutatásában egyetlen afrikai mintát sem használ.

Thalmann et al, 2013, Science

A madarakat a láthatatlan út is elriasztja

„Fantom” utat építettek amerikai kutatók, hogy megvizsgálhassák, hogyan hat az autók keltette zaj a madarak viselkedésére. Ez az első tanulmány, ami a hangot függetlenül vizsgálja az autópályák egyéb zavaró tényezőitől: a légszennyeződéstől, az autók és aszfalt látványától, a balesetveszélytől. A kutatók folyamatos forgalmi zajt játszottak le fél kilométer hosszan elhelyezett hangszórókon keresztül négy napon át Idaho déli részén, autóforgalomtól mentes, természeti környezetben, madárvándorlási időszakban. Négy napos ciklusban váltogatták a zajt és a csendet, közben pedig naponta monitorozták, milyen madárfajok kelnek át az „út” felett. Kiderült, hogy a zaj a madarak negyedét elriasztotta. Két faj, a cédruscsonttollú és az aranyos lombjáró szinte teljesen elkerülte a zajos területeket. Az ötletes módszer tehát igazolta, hogy a madarak jelentős részben a hangzavar miatt maradnak távol az autópályák környékéről, és azt is, hogy az épített környezet sokszor befolyásolja a madarak vándorlási útvonalait.  

McClure et al., 2013, Proc Roy Soc B

Boldogabb-e a macska, ha nincs vetélytársa?

A vadmacskák magányosan élnek, leszármazottaikat, a házimacskákat viszont gyakran tartják csoportban. Négy ország kutatói egyedül, párban, illetve a 3-4 létszámú csoportban élő macskák stresszállapotát szerették volna összehasonlítani. Feltételezték, hogy a nagyobb csoportban tartott macskák dominancia hierarchia kialakítása révén ellensúlyozzák az együttélésből fakadó stresszt, a párban élők viszont kevésbé. Összesen hatvan háztartást kerestek fel, és megkérték a gazdákat, hogy macskáiktól gyűjtsenek négy alkalommal ürüléket, azt fagyasszák le, és válaszoljanak néhány kérdésre: kedvencük a félénk, az önfejű vagy a könnyen kezelhető kategóriába sorolható-e, és mennyire kedveli az érintést. A begyűjtött székletmintákból ezután a kutatók meghatározták a stresszt jelző anyagcseretermékek szintjét. Kiderült, hogy a stressz az együtt élő macskák számától és személyiségüktől is független. Viszont az „udvarias”, vagyis az érintést épp csak eltűrő, toleráló macskák valószínűleg sokkal feszültebben élik napjaikat otthonainkban, mint azok, amelyek nyíltan visszautasítják közeledésünket. Érdemes ugyanakkor ezt az eredményt óvatosan kezelni, mert mindössze 4 egyedről állították azt, hogy nem szereti a simogatást. Az viszont elgondolkodtató, hogy a macskák stresszállapota nem magyarázható meg egyszerűen a csoportmérettel. A környezet egyéb elemei, például az elkülönülés lehetősége, a saját etető-, itatótál és az emberekkel való kapcsolat feltehetően ennél fontosabb tényező.

Ramos et al., 2013, Physiology & Behavior

Gondolatvezérelt majom-avatar

Majmok gondolatait olvasó számítógép – a sci-fibe illő találmány ma már valóság.

A végtagok sérülésekor vagy elvesztésekor az agy továbbra is kibocsátja a mozgást elindító jeleket, amit egy BMI (brain-machine interface) valódi mozgássá alakíthat. Egy-egy végtag pótlására már léteznek gondolatvezérelt gépek, de mindkét kezet vagy lábat még nem sikerült helyettesíteni – a két végtag koordinálásához ugyanis ismerni kellene, hogy milyen agyi területek végzik a mozgáskoordinációt. Ennek vizsgálatához két rhesusmajom agyféltekéibe Miguel Nicolelis laboratóriumának munkatársai elektródákat ültettek, amelyek közel 500 idegsejt aktivitását követték nyomon. A majmok azt a feladatot kapták, hogy egy képernyőn látható két kart tegyenek rá két alakzatra. Az egyik makákót egy éven át képezték ki a feladatra. Először joystickkel mozgatott egy kurzort, majd a virtuális karokat, amiket végül – miután leszíjazták egy kipárnázott székbe – gondolati úton vezérelt. A másik majom megfigyelése útján tanulta meg a feladatot – így van remény arra, hogy a mozgásképtelen emberek számára is alkalmazható lesz majd a módszer.

A tanulás során megváltozott az állatok agyi működése, ami a kutatók szerint azt jelenti, hogy a majmok idővel a saját testük kiterjesztésének tekintették az avatar karjait. Az idegsejtek működésének további elemzése pedig azt mutatta, hogy az összehangolt mozgás egészen más agyi aktivitásmintázattal jár, mint a két kéz külön-külön mozgatásának összessége.  A brazil származású Nicolelis terve szerint a 2014-es labdarúgó világbajnokság kezdőrúgását már egy olyan mozgássérült végezheti el, aki a majmok közreműködésével kifejlesztett protézist viseli.

Ifft et al. 2013, Sci Transl Med

A macskák Obsessiont vennének

Afrikai szafari előtt eszünkbe ne jusson befújni magunkat Calvin Klein Obsession for Men parfümmel - hacsak nem akarunk egészen közelről megismerkedni a vadon élő nagymacskákkal. Pat Thomas, a Bronxi Állatkert kutatója fedezte fel elsőként, hogy két, fogságban élő gepárdjuk ellenállhatatlannak találja az illatszert: az egyik 8, a másik 14 percen csak ezzel foglalkozott. Ezután még két tucat parfümöt próbált ki az állatokkal, de a legtöbb csak néhány másodpercre kötötte le a figyelmüket.

Sokáig gondolkodtak a biológusok, hogy nyilvánosságra hozzák-e, mennyire vonzó az Obsession a macskaféléknek, nehogy az orvvadászok is hasznot húzzanak belőle. De végül belátták, hogy ez az információ sokkal értékesebb a fajmegóvással foglalkozó kutatóknak. Az illat a mozgásérzékelő kameracsapdák elé csalogatja a vadon élő macskaféléket, így könnyebben meg lehet becsülni, hány egyed él egy adott területen. Az illat ráadásul dörgölődzésre készteti az állatokat, a kihulló szőr hagymája pedig ideális genetikai vizsgálatokhoz.

Azóta a jaguárok, oroszlánok és a halászmacskák vizsgálatánál is bevált az illatszer – számtalan kutató figyeli az árleszállításokat. Az állatkertek is szeretettel fogadják a parfümadományokat, mert az illattal ingergazdagabbá tehetik a macskafélék kifutóját.

Mi lehet a szer titka? Valószínűleg az, hogy civetont tartalmaz, amit régen a cibetmacskák végbélmirigyének váladékából vontak ki, de ma már szerencsére szintetikusan is előállítják. Hasonló hatást vált ki, mint a terület jelzésére használt mirigyváladék. Persze lehet, hogy a vaníliaillat is tetszik nekik...

Thomas et al,, 2005. Animal Keeper's Forum

Folyamatos szárnyalás – 200 napon át

A rájuk erősített adatgyűjtő sem akadályozta meg a havasi sarlósfecskéket abban, hogy több mint fél évet a levegőben töltsenek. Nem kizárt, hogy ez idő alatt néhányszor leszálltak, de azt biztos, hogy nagyon ritkán és soha nem több időre néhány percnél. Ez azt jelenti, hogy közel hét hónapon át a levegőben ettek, és ami még meglepőbb, aludtak.

A svájci Ornitológiai Intézet munkatársai gyorsulás- és fénymérővel látták el a madarakat. A készülék négy percenként kapcsolt be 3 mp-re. Szabadon bocsátásuk után a madarak elrepültek Délnyugat-Afrikába telelni. Következő tavasszal három madár készülékét sikerült visszagyűjteni.

Az adatok azt mutatták, hogy költőhelyükön, Svájcban, illetve vándorlás közben a madarak jellemzően nappal repültek, éjszaka fákon vagy sziklákon pihentek. De amint elérték afrikai telelőhelyüket, megváltozott a viselkedésük. A nappali és az éjszakai viselkedésmintázat teljesen egyforma lett, a pihenő szakasz megszűnt.

A havasi fecskék nem kicsik, a szárnyfesztávuk akár 57 cm. Hogyan képesek folyamatosan olyasmire, mint a nagy energiafelhasználású repülés? Hogyan alszanak? Miért nem szállnak le? Egyelőre csak találgathatunk. Talán a delfinekhez hasonlóan képesek váltogatni, melyik agyféltekéjük aludjon. Lehet, hogy így elkerülhetik a ragadozókat vagy nem érik el őket a maláriaszúnyogok. Ami viszont bizonyos, az az, hogy mostantól a havasi sarlósfecske tartja a megszakítás nélküli szárnyalás rekordját. Még a híresen hosszútávrepülő sarki csér is leszáll a vízre pihenni.

Liechti et al, 2013, Nature Communications