Magyar kutató is részt vett abban a kutatásban, amiben belföldi szakállasagámák csupán társuk megfigyelése után rájöttek, hogyan kell hozzájutni kedvenc lisztkukacukhoz. Az agámák közül egyet előzetesen megtanítottak erre a feladatra, ő volt a demonstrátor. Fajtársai egyenként megfigyelhették, ahogy a demonstrátor a feje mozgatásával arrébb csúsztat egy kis dróthálós ajtót, amivel feltárul az út a lárvához. Ezután valamennyien kinyitották az ajtót, ráadásul abba az irányba tolták el, amerre a demonstrátor. Azok az agámák viszont, amelyek kimaradtak a bemutatóból, nem tudták megoldani a feladatot, sőt, egyszer sem mozgatták a demonstrátorhoz hasonlóan oldalirányban a fejüket. Az agámák tehát olyan viselkedést tanultak meg megfigyelés útján, amit spontán nem produkálnak. Úgy tűnik, az imitáció képessége már a hüllők és az emlősök közös ősében is megjelenhetett.
A belföldi szakállasagáma Ausztráliából származó kedvelt díszállat, amely akár fél méteresre is megnő. Szociális tanulási képessége már csak azért is meglepő, mert nem él csoportban, noha a kedvelt táplálkozási és tojásrakási helyeken gyakran több egyed is összeverődik.
