Olvadó jégtáblák

Ki árnyékban, más klímával, de mi emberek valahogy megbirkózunk a hőséggel. A jegesmedvéket viszont különösen rosszul érinti a nyári meleg. Egyre kevesebb ugyanis az úszó jégtábla, amikről a gyűrűsfókákra vadászhatnak. Noha úszás közben a testük felszínhez közeli szövetei speciális szigetelőréteget képeznek, óhatatlanul kihűlnek és elpusztulnak, ha több napra a vízbe kényszerülnek. Ezért nem tehetnek mást, mint azt, hogy a partról lesik a fókákat, de mivel ott sokkal kevesebb az esélyük rá, hogy elkapjanak egyet, nagyon ritkán jutnak táplálékhoz. Néhány kutató úgy vélte, hogy a jegesmedvék egyfajta „sétáló hibernáltsággal” védekeznek táplálékhiány ellen. Feltételezték, hogy az állatok testhőmérséklete az ínséges időszakban csökken, az anyagcseréjük lelassul, és a csekélyebb energiafelhasználás miatt kevés táplálékkal is beérik, hasonlóan a téli álomra húzódó barna medvékhez. De egy új kutatás eredményei sajnos egyáltalán nem igazolták ezt a feltételezést. 43 jegesmedvéről távadatoló nyakörvvel, illetve a hasüregbe helyezett mérőműszerrel adatokat gyűjtöttek. Kiderült, hogy az aktivitásuk nyáron, a feltételezett hibernáltság idején is 12-22%, holott a téli álmot alvó rokonaiké télen csak 1-2%. A testhőmérsékletük is csak kevesebb, mint egy fokkal csökken (a barna medvéké télen akár tíz fokot is), ami valószínűleg egyszerűen az éhezésre vezethető vissza. A jegesmedvék szervezete tehát némileg képes alkalmazkodni a nyári táplálékínséghez, de ez kevés ahhoz, hogy a túléljék az egyre hosszabb, jégtábla-olvasztó sarki nyarakat, amit a globális felmelegedés okoz.