De nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Hiszen a farkasok nem a
majmokat eszik meg, hanem az általuk felriasztott és megzavart rágcsálókat.
Előfordul, hogy kölcsönös előnyök miatt több faj alkot közös
csoportot, gondoljunk csak a szavannán legelésző zebrákra és struccokra. A
struccok remekül látnak, könnyen megpillantják a ragadozókat. A zebrák viszont
kiválóan hallanak. Bármelyikük kezdi el a menekülést, a többiek követik;
nagyobb az esélyük a megmenekülésre, ha együtt legelésznek. Az azonban
rendkívül ritka, hogy egy növényevő faj egy ragadozóval társulna. Mégis, az
Etióp-magasföld egyik, körülbelül kétszáz egyedből álló barna (más néven dzseláda-) páviáncsoportjában gyakori,
hogy akár több mint egy órán keresztül magányos etióp farkasok bóklásznak a füvet és más növényeket tépdeső majmok között. A farkasok minden fenyegető
helyzetet kerülnek. Még a könnyű zsákmánynak ígérkező kölyköket is figyelmen
kívül hagyják, csak a rágcsálókra összpontosítanak. Hosszú távon megtérül az
önfegyelem: míg a páviánok között három zsákmányolási próbálkozásukból kettő
sikeres, majmok nélkül csak minden negyedik. A dzseládák hozzászoktak a
farkasokhoz, a találkozások 70%-ában egy tapodtat sem mozdulnak. Ezzel éles
ellentétben mindig és azonnal a sziklákra menekülnek, ha gazdátlan kutyák
közelednek feléjük.
Az etióp farkas a világ legritkább kutyaféléje, mindössze
300-500 példány él szabadon.