Hangtérkép alapján navigálnak a galambok

A galambot a tyúkkal, a tevével és a lúddal egyidőben, körülbelül ötezer évvel ezelőtt háziasította az ember. A galambot nem csak tápláléknak tartották: ürüléke kiváló bőrcserzéshez, az e-mailek előtt pedig gyorspostai küldemények kézbesítésében jeleskedett. A II. világháborúban számos galambot ki is tüntettek e szolgálatuk miatt. Közülük a leghíresebb G. I.  Joe, akinek maga London polgármestere adományozott érdemrendet egy teljes olasz falu és az azt elfoglaló brit katonák megmentéséért. Hősnek kijáró körülmények között élhetett 18 éves korában bekövetkezett haláláig.

A házigalamb – pontosabban egy dán fajta – teljes genetikai anyagának kódját idén januárban hozták nyilvánosságra.  36 más fajtájú és két elvadult, városi galamb genetikai anyagának vizsgálatával kiderült, hogy az, amit Darwin csak sejtett, egészen biztosan igaz: a házigalamb őse a szirti galamb. A városi példányok sem térnek el jelentősen a nemesített fajtáktól – azért is lehet olyan változatos a küllemük, mert gyakran keverednek a tenyészetekből megszökött és elvadult példányokkal. Kiderült az is, hogy egyes fajták jellegzetességét, a csinos tolltaréjt egyetlen gén mutációja okozza.

Azt egyelőre nem tudjuk, milyen gének felelősek a galambok navigációs képességeiért, de azt régóta sejtjük, hogy a tájra jellemző infrahangok segítik a tájékozódást. Ez az elképzelés akkor nyert némi bizonyosságot, amikor 1997-ben egy versenyen 60.000 galamb tévedt el annak hatására, hogy repülési útvonalukon áthaladt egy Concorde. A repülő eltorzította az atmoszféra infrahangjait – hullámok, földmozgások, szél, emberi tevékenység zajából származó, a tájra jellemző, emberi fül által nem érzékelhető alacsony frekvenciájú hangokat. A sejtést – ami szerint a galambok infrahang-térkép alapján tájékozódnak – megerősítette egy friss amerikai kutatás. A Cornell Egyetem galambdúcának tíz évnyi feljegyzése és a környező tájra jellemző hangterjedési viszonyok modellezése alapján kiderült, hogy vannak olyan területek, ahol a domborzat megzavarja a hang terjedését, és emiatt a madarak ott minduntalan eltévednek. Tíz év alatt mindössze egyszer, 1969. augusztus 13-án találtak vissza erről a helyről a dúcba a madarak, amikor egy hőmérsékleti inverzió miatt (ilyenkor a meleg légtömeg a hidegebb fölé kerül) a hangok visszapattantak a kibocsátási helyre. 

Shapiro et al., 2013, Science
Hagstrum, 2012, J Exp Biol