Divatszínek majommódra

Mi a kultúra? A legegyszerűbb meghatározás szerint azt jelenti, hogy egy csoport tagjai elsajátítanak és átadnak egymásnak bizonyos viselkedésformákat. Biztos emlékszünk még Imora, a japán makákóra, aki az ötvenes években felfedezte, hogy az édesburgonyáról jól lemosható a homok a tengervízben. Tíz évvel később már a csoport nagy része megmosta az édesburgonyát, ez a viselkedés tehát a makákócsoport kultúrájának része lett.
Az embereknél ez persze nem került volna ennyi időbe, mi sokkal könnyebben fedezünk fel és tanulunk el egymástól új trükköket. Ehhez még látnunk sem kell a másikat, elég, ha hallunk vagy olvasunk róla. Ezért is népesítettük be ilyen sikeresen a bolygót: az új generációknak már nem kell mindent felfedezniük, nyugodtan hagyatkozhatnak őseik tapasztalataira. De a kultúrára való fogékonyság sem egyik pillanatról a másikra jelent meg az evolúció során, így nem csoda, ha egyszerűbb formában ugyan, de sok állatfajnál megtaláljuk a rovaroktól a madarakon át az emberszabású majmokig. A kulturális szokások néha igen bizarr vonásokat is ölthetnek, mint például egy csuklyásmajom csoportban, ahol előszeretettel böködik körmükkel egymás szemgolyóját. Ezzel a veszélyes és fájdalmas művelettel tesztelik társas kapcsolataik erejét.  
Új kulturális szokások kialakulását és terjedését természetesen nem könnyű megfigyelni, ezért Andrew Whiten és kollégái egy kísérletet terveztek erre a célra. Négy, összesen 109 egyedet számláló, szabadon élő dél-afrikai cerkófmajom-csoportnak kukoricával töltött műanyag dobozokat adtak. Az egyik dobozba kék, a másikba rózsaszínű kukoricát tettek (azért választották ezeket a színeket, mert hasonlóak a majmok ivarszerveinek színéhez). Az egyik színt aloe levél oldatába áztatták, hogy rossz ízű legyen. Két majomcsoportban a kék színű kukorica volt keserű, a másik kettőben pedig a rózsaszínű. A majmok három hónap alatt tökéletesen megtanulták, hogy melyik a keserű kukorica, és abból nem is ettek.
Eközben 27 kismajom született. Négy-hat hónappal később, amikor már a kicsik is ehettek szilárd táplálékot, a kutatók ismét kihelyezték a dobozokat, de most már egyik szín se volt keserű. Az talán nem meglepő, hogy a következő két hónapban a felnőttek továbbra is abból a színből csemegéztek, amelyikből korábban. De az már igen, hogy a 27 kölyökből 26 ugyanazt a színt választotta, amelyiket az anyja. És ennél is megdöbbentőbb az, hogy a csoport újonnan érkező felnőtt tagjai is alkalmazkodtak a normához. 10 hím költözött olyan csoportba, amelyben más színt kedveltek a tagok, mint a hím eredeti csoportjában. Közülük 7 azonnal stratégiát váltott, és azt a színt kezdte fogyasztani, amit új csoporttársai. Ez az eredmény minden korábbinál jobban mutatja azt, hogy mások szokásainak átvétele – még ha ez ellentmond is a saját tapasztalatoknak –kulcsfontosságú egy társas faj esetében.