A menopauza evolúciója

Szinte minden állat addig szaporodik, amíg meg nem hal. Csak három kivételről tudunk: az ember, a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin és a kardszárnyú delfin (orka) évtizedekig tovább él, mint ameddig a reproduktív korszaka tart. Az orkák 30-40 éves koruk után terméketlenné válnak, viszont akár száz évig is élhetnek.

Az idős nőstények jó nagymamának még jók lehetnek. Azzal, hogy segítik a gyerekeik és unokáik életét, biztosítják, hogy a génjeik tovább öröklődjenek. Bizonyítékot is találtak a kutatók erre a feltételezésre. Például ha egy hím orka tizenhárom éves kora előtt elveszíti az anyját, akkor háromszor nagyobb esélye van arra, hogy a rákövetkező évben ő is elpusztul. De ha harmincéves, és az anyja átesett a menopauzán, akkor tizennégyszer nagyobb a valószínűsége, hogy életben marad. Mit tesz az idős orkaanya a fiáért?

750 órányi videofelvétel elemzésével kiderült, hogy a legfontosabb táplálékukra, a meglehetősen kiszámíthatatlanul felbukkanó lazacokra vadászó orkacsapatokat leggyakrabban idős, már nem szaporodó nőstények vezetik, és a hímek gyakrabban követik az anyjukat, mint a nőstények.

A tapasztalt anya tehát segíti az utódok túlélését, de ez nem elegendő magyarázat a menopauza kialakulására. Az elefántoknál is idős nőstények vezetik a csoportot, ennél a fajnál mégsem áll le a szaporodás. Jelentős különbség a két faj csoportszerkezetében, hogy az ivarérett elefánthímek elhagyják az anyjukat, a nagymama-orkákat viszont gyakorlatilag csak a saját leszármazottaik veszik körül.

A tanulság az, hogy az idős nőstények nélkülözhetetlen tapasztalatai és az utódok csoportelhagyási szokásai egyaránt hozzájárulhattak ahhoz, hogy kialakuljon a menopauza az állatvilágban.

Brent et al., 2015, Current Biology

Csótányrobot

Lehet-e hatékonyabb felderítője a katasztrófaterületeknek, mint egy távirányított csótány? Texasi mérnökök bemutatták legújabb fejlesztésüket: az idegrendszerrel összekapcsolt, háton hordott miniszámítógép segítségével gombnyomással irányba küldhető csótányt. Egy apró videokamera, mikrofon és más szenzorok segítségével a rovar olyan területeket tárhat majd fel, amire máshogy aligha lenne mód. Emellett, megőrizve ősi ösztöneit, képes lesz arra is, hogy ha veszélyt érez, gyorsan menedékbe húzódjon.

A csótány hátizsákja jelenleg 3 g-os, egy újratölthető lítiumakkumulátort tartalmaz és egy számítógépes chipet, ami az idegrendszeren keresztül gátolja a középső láb mozgását egy meghatározott oldalon. Hogy melyiken, azt a rovart irányító ember gombnyomással szabályozza. Egyelőre nem túl pontosan (60%-os a sikeresség), de a kutatók nincsenek elkeseredve a prototípus teljesítményétől. Bíznak benne, hogy megtalálják a módját a pontosabb irányításnak, ahogy annak is, hogyan lehetne többféle járásmódra is rábírni a csótányt. Aggodalomra ad okot, hogy a rovarok egy idő után hozzászokhatnak a számítógép impulzusaihoz. Azon is el kell gondolkodnia a megfelelő szakembereknek, hogy elfogadható-e egy élőlény idegrendszerét adatátvitelre használni, és átvenni a kontrollt saját teste felett.

A hibrid robot kifejlesztéséhez két csótányfajt használtak, az Afrikából származó, 2-4 cm-es amerikai csótányt és a díszállat- eleségként népszerű, 3,5-4,5 cm-es Blaberus discoidalis-t.

Sanchez et al., 2015. Royal Society Interface

Melyik érzékszervüket használják a macskák szívesebben?

A macskák valószínűleg szívesebben hagyatkoznak a szemükre, mint az orrukra, ha táplálékot keresnek. Igaz, hogy csak hat macskát teszteltek brit kutatók egy szakdolgozat elkészítéséhez, de az eredmény eléggé meggyőző: a hatból négy a vizuális kulcsok alapján döntött, egy szagnyomok alapján, egy pedig hol így, hol úgy.

Mi volt a feladat? A kutatók építettek egy T-alakú labirintust a macskáknak, amiben az elágazáshoz két papírnégyzetet erősítettek a falra. Az egyikre vizuális jeleket tettek, a másikat szagosították. A „pozitív” vizuális és szagjelek elvezettek a táplálékhoz, a „negatív” jelek nem. Amikor a macskák – meglepően gyorsan - megtanulták a játékszabályokat, a kutatók kettéválasztották a jeleket. A pozitív vizuális jel mellé a negatív szagjelet helyezték, a negatív vizuális mellé pedig a pozitív szagjelet. Ezután kapták a fent említett eredményt: több macska követte a pozitív vizuális jelet, mint a pozitív szagjelet.

Ez az egyszerű vizsgálat bonyolultabbak előfutára lehet. Újdonság, hogy a tesztben nem az volt a kérdés, mire képesek a macskák érzékszervei, hanem az, hogyan használják őket. Tanulságos az egyedek közötti különbség is, vagyis lehet, hogy például új gazdához kerülésnél az egyik macskát jobban megviseli az új otthona szaga és ezért érdemes a korábbi fekhelyét is vele vinni, másoknál viszont ennek nincs jelentősége.

Érdekesség, hogy az MTA-ELTE Családi Kutya Programjában nemrég lezárult vizsgálatok szerint a kutyák – még a képzett szagkeresők is – zárt helyen szintén inkább a szemükkel keresik, hová bújt a gazdájuk, és nem használják az orrukat.

Mayes et al., 2015, AABS

A skót tájszólást is megtanulják a csimpánzok

A csimpánzok más-más hanggal jelölnek bizonyos táplálékféleségeket. Külön jelük van az almára is, ha ezt hallatják, a többiek odanéznek az almára. Történt, hogy az edinburgh-i állatkert csimpánzaihoz Hollandiából érkezett egyedeket költöztettek. A kutatók meglepetten tapasztalták, hogy a holland majmok, miután barátságot kötöttek a helyiekkel – de csak az után -, átvették azok „almahangját”. Az izgatottnak tűnő, magas, éles hangsor helyett már ők is mély röffentésekkel fogadták a gyümölcsöt.

Természetesen azt már korábban is észrevették a kutatók, hogy az állatok hangjelei nem egyformák, de ezt az izgalmi állapotuk eltéréseinek tudták be. Biztosak voltak benne, hogy a csimpánzok nem képesek szándékosan kontrollálni a tárgyakra vonatkozó hangjelzéseiket – ezt tartották az emberi és az állati nyelvek egyik jelentős különbségének. A holland és az edinburgh-i csimpánzok hangjainak és viselkedésének elemzésével azonban egyértelműen kiderült, hogy a két csoport hangjai nem azért különböztek összeköltözésükkor, mert a hollandok jobban szeretik az almát (tényleg jobban szeretik), hanem azért, mert korábban más jellegű hangsort társítottak hozzá. Ez szaknyelven szólva azt jelenti, hogy a csimpánzok is referálhatnak külső tárgyakra szociálisan elsajátított szimbólumokkal (amik embereknél többnyire szavak). Valószínűleg 5-7 millió éve élt közös ősünk is már birtokában volt ennek a nyelvi képességnek.

Igazán izgalmas volna azt is kideríteni, hogy mi készteti a csimpánzokat az alkalmazkodásra. Azt szeretnék, hogy jobban megértsék őket a barátaik vagy azt, hogy jobban hasonlítsanak hozzájuk?

Watson et al., 2015. Current Biology

Játékokat a krokodiloknak!

Három fő típusa van a játékoknak, és mindegyiket űzik a krokodilok is. Leggyakrabban tárgyakkal játszanak: falabdát, zajos kerámia darabokat, vízsugarat, zsákmányt és a vízben úszó hulladékot említik a feljegyzések. A lokomotoros játékok közül a csúszdázás a kedvenc, közvetlenül a hullámszörfözés és az áramlattal úszás előtt. A szociális játékok közé sorolják, amikor a fiatalok a nagyobbak hátára kapaszkodva vitetik magukat és az újszülöttek párosodást mímelnek. Ismert egy olyan hím állat is, amelyik rendszeresen a hátán utaztatta párját, aki mellett élethosszig kitartott.

De a krokodilok nem csak egymással játszanak, hanem például vidrákkal és emberekkel is. Történt egyszer, hogy egy ember megmentett egy fejlövést kapott krokodilt. Nem is sejtette, hogy húsz éven át, az állat haláláig tartó barátság szövődik közöttük. Mindennapos volt a közös úszkálás és az ijesztgetős játék, amiben a krokodil fogcsattogtatással, hátbatámadásokkal szórakoztatta társát. De azt is szívesen hagyta, hogy jóbarátja vakargassa, megölelje, orron csókolja vagy a vízben forgassa.

Eddig nem ismertük ilyen jól a félelmetes krokodilok lágyabb vonásait. Bármilyen meglepő is ez, remekül illeszkedik ahhoz az elmélethez, hogy a játék univerzális, és nem csak gerinceseknél, de akár még gerincteleneknél is előfordul, ha kellően komplex és rugalmas a viselkedésük. Nem kevésbé fontos tanulság az sem, hogy a fogságban tartott krokodiloknak érdemes játékokat is adni, hogy ne unatkozzanak.

Dinets, 2015, Animal Behavior and Cognition

Klónok támadása

Elképesztően sokféle, összesen kilenc testalakja van egy Közel-Keleten élő levéltetűnek (Paracletus cimiciformis), amiről most még egy megdöbbentő dolog kiderült.

Nyáron a levéltetű pisztáciafán lakik. Tevékenységével arra készteti a fát, hogy burjánzó kinövéseket hozzon létre. A tetű ebben él és hozza létre az utódjait szűznemzéssel, vagyis a nőstény saját maga klónjait szüli meg, hím hozzájárulása nélkül.

Az utódok egymás után három testalakot öltenek. Nyár végén egyharmaduk szárnyra kap, és elrepül fűféléket keresni. Leás a gyökerekig, és két újabb testalakot vesz fel, egy kerek, olívazöld formát, majd egy lapos sárga-fehéret.

Három évszakot tölt a rovar a fű gyökerei között. A két testalak átalakulhat egymásba, és mindkettő kapcsolatot ápol hangyákkal, ami gyakori levéltetveknél. A következő nyáron a sárga alak kétféle szárnyas klónt szül. Az egyik elrepül, hogy más füveket keressen, és folytassa a zöld és sárga forma előállítását. A másik pisztáciafát keres, és két további alakot produkál: hímet és nőstényt, amik aztán párosodnak. A nőstény petét rak, ami következő tavasszal kikel, és a ciklus kezdődik elölről.

(A) Hangyák a kerekded, mézharmatot kibocsátó levéltetű-alakkal. (B) Lapos levéltetű-alakok (ld. nyilak), hangyalárvákkal (C) Lapos levéltetű-alak hangyalárvát szívogat. (D) Testnedv szivárog egy levéltetű által megszondázott hangyalárvából (nyíl)

Most térjünk vissza a hangyákhoz. A zöld testalak édes mézharmattal eteti a hangyákat, ami cserébe vigyáz rá. Ez nem ritka a levéltetveknél. A sárga néha szintén ad mézharmatot, de sokkal gyakoribb, hogy behúzza a lábait és mozdulatlanná dermed. A hangya ilyenkor megfogja, és beviszi a hangyalárvák közé. A levéltetű itt vámpírrá válik: kiszívja a lárvák testnedveit. Teljesen ugyanazzal a génkészlettel (hiszen klónokról van szó) tehát az egyik iker békés, kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatot ápol a hangyákkal, a testvére viszont vérmes ragadozójuk. Az ikrek ráadásul időnként testalakot váltanak.
De miért viszik be a hangyák az ellenséget a járataikba? Azért, mert a sárga testalak három vegyület szagával hangyalárvának álcázza magát. És ő miért teszi ezt? A kutatók szerint elsősorban azért, mert szeretne bejutni a kellemes hőmérsékletű és védett hangyabolyba. Ott viszont nincs mit ennie, így kénytelen a lárvákat fogyasztani.

Salazar et al., 2014, PNAS

Több baráti kapcsolat melegen tartja a majmokat

Észak- és Dél-Afrikában téli éjszakákon nem ritka a fagypont alatti hőmérséklet. A különösen hideg teleket sok makákó- és cerkófmajom nem éli túl. Azoknak van a legnagyobb esélye az életben maradásra, akik jó kapcsolatot ápolnak társaikkal, például gyakran kurkásszák egymás bundáját. Vajon miért?

Az egyik lehetőség az, hogy a sok kapcsolattal rendelkező állatoknak van kivel összebújniuk, ha nagyon hidegre fordul az idő. Az ötlet vizsgálatához egy nemzetközi kutatócsoport hőmérőket ültetett nőstény cerkófmajmok hasüregébe tizenkilenc hónapra, és számolták, hányszor, kiket kurkásznak a majmok, illetve hányszor kapnak ilyen szolgáltatást.  

A hőmérő szerint a cerkófok teste éjjel akár három fokkal is lehűlhet a nappali hőmérsékletükhöz képest. De akinek sok olyan barátja van, aki hálótársnak is alkalmas, akivel összebújhat, hogy a hidegben melengessék egymást, annak magasabb marad éjjel a hőmérséklete, kevésbé hűl le a teste. Így könnyebben küzdhet meg a betegségekkel, és több energiája marad a kölyöknevelésre is. Valószínűleg az is számít, hogy a kurkászással karbantartott bunda jobban szigetel. Áttételesen annak is lehet hatása, hogy kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak azok az állatok, akik sok baráti, rokoni kapcsolatot tartanak fenn. Más főemlősökre, köztük az emberre is igaz, hogy akiknek nagy a szociális hálójuk, azok fizikailag és mentálisan is egészségesebbek.

McFarland et al., 2015, Journal of Animal Ecology