Játékokat a krokodiloknak!

Három fő típusa van a játékoknak, és mindegyiket űzik a krokodilok is. Leggyakrabban tárgyakkal játszanak: falabdát, zajos kerámia darabokat, vízsugarat, zsákmányt és a vízben úszó hulladékot említik a feljegyzések. A lokomotoros játékok közül a csúszdázás a kedvenc, közvetlenül a hullámszörfözés és az áramlattal úszás előtt. A szociális játékok közé sorolják, amikor a fiatalok a nagyobbak hátára kapaszkodva vitetik magukat és az újszülöttek párosodást mímelnek. Ismert egy olyan hím állat is, amelyik rendszeresen a hátán utaztatta párját, aki mellett élethosszig kitartott.

De a krokodilok nem csak egymással játszanak, hanem például vidrákkal és emberekkel is. Történt egyszer, hogy egy ember megmentett egy fejlövést kapott krokodilt. Nem is sejtette, hogy húsz éven át, az állat haláláig tartó barátság szövődik közöttük. Mindennapos volt a közös úszkálás és az ijesztgetős játék, amiben a krokodil fogcsattogtatással, hátbatámadásokkal szórakoztatta társát. De azt is szívesen hagyta, hogy jóbarátja vakargassa, megölelje, orron csókolja vagy a vízben forgassa.

Eddig nem ismertük ilyen jól a félelmetes krokodilok lágyabb vonásait. Bármilyen meglepő is ez, remekül illeszkedik ahhoz az elmélethez, hogy a játék univerzális, és nem csak gerinceseknél, de akár még gerincteleneknél is előfordul, ha kellően komplex és rugalmas a viselkedésük. Nem kevésbé fontos tanulság az sem, hogy a fogságban tartott krokodiloknak érdemes játékokat is adni, hogy ne unatkozzanak.

Dinets, 2015, Animal Behavior and Cognition

Klónok támadása

Elképesztően sokféle, összesen kilenc testalakja van egy Közel-Keleten élő levéltetűnek (Paracletus cimiciformis), amiről most még egy megdöbbentő dolog kiderült.

Nyáron a levéltetű pisztáciafán lakik. Tevékenységével arra készteti a fát, hogy burjánzó kinövéseket hozzon létre. A tetű ebben él és hozza létre az utódjait szűznemzéssel, vagyis a nőstény saját maga klónjait szüli meg, hím hozzájárulása nélkül.

Az utódok egymás után három testalakot öltenek. Nyár végén egyharmaduk szárnyra kap, és elrepül fűféléket keresni. Leás a gyökerekig, és két újabb testalakot vesz fel, egy kerek, olívazöld formát, majd egy lapos sárga-fehéret.

Három évszakot tölt a rovar a fű gyökerei között. A két testalak átalakulhat egymásba, és mindkettő kapcsolatot ápol hangyákkal, ami gyakori levéltetveknél. A következő nyáron a sárga alak kétféle szárnyas klónt szül. Az egyik elrepül, hogy más füveket keressen, és folytassa a zöld és sárga forma előállítását. A másik pisztáciafát keres, és két további alakot produkál: hímet és nőstényt, amik aztán párosodnak. A nőstény petét rak, ami következő tavasszal kikel, és a ciklus kezdődik elölről.

(A) Hangyák a kerekded, mézharmatot kibocsátó levéltetű-alakkal. (B) Lapos levéltetű-alakok (ld. nyilak), hangyalárvákkal (C) Lapos levéltetű-alak hangyalárvát szívogat. (D) Testnedv szivárog egy levéltetű által megszondázott hangyalárvából (nyíl)

Most térjünk vissza a hangyákhoz. A zöld testalak édes mézharmattal eteti a hangyákat, ami cserébe vigyáz rá. Ez nem ritka a levéltetveknél. A sárga néha szintén ad mézharmatot, de sokkal gyakoribb, hogy behúzza a lábait és mozdulatlanná dermed. A hangya ilyenkor megfogja, és beviszi a hangyalárvák közé. A levéltetű itt vámpírrá válik: kiszívja a lárvák testnedveit. Teljesen ugyanazzal a génkészlettel (hiszen klónokról van szó) tehát az egyik iker békés, kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatot ápol a hangyákkal, a testvére viszont vérmes ragadozójuk. Az ikrek ráadásul időnként testalakot váltanak.
De miért viszik be a hangyák az ellenséget a járataikba? Azért, mert a sárga testalak három vegyület szagával hangyalárvának álcázza magát. És ő miért teszi ezt? A kutatók szerint elsősorban azért, mert szeretne bejutni a kellemes hőmérsékletű és védett hangyabolyba. Ott viszont nincs mit ennie, így kénytelen a lárvákat fogyasztani.

Salazar et al., 2014, PNAS

Több baráti kapcsolat melegen tartja a majmokat

Észak- és Dél-Afrikában téli éjszakákon nem ritka a fagypont alatti hőmérséklet. A különösen hideg teleket sok makákó- és cerkófmajom nem éli túl. Azoknak van a legnagyobb esélye az életben maradásra, akik jó kapcsolatot ápolnak társaikkal, például gyakran kurkásszák egymás bundáját. Vajon miért?

Az egyik lehetőség az, hogy a sok kapcsolattal rendelkező állatoknak van kivel összebújniuk, ha nagyon hidegre fordul az idő. Az ötlet vizsgálatához egy nemzetközi kutatócsoport hőmérőket ültetett nőstény cerkófmajmok hasüregébe tizenkilenc hónapra, és számolták, hányszor, kiket kurkásznak a majmok, illetve hányszor kapnak ilyen szolgáltatást.  

A hőmérő szerint a cerkófok teste éjjel akár három fokkal is lehűlhet a nappali hőmérsékletükhöz képest. De akinek sok olyan barátja van, aki hálótársnak is alkalmas, akivel összebújhat, hogy a hidegben melengessék egymást, annak magasabb marad éjjel a hőmérséklete, kevésbé hűl le a teste. Így könnyebben küzdhet meg a betegségekkel, és több energiája marad a kölyöknevelésre is. Valószínűleg az is számít, hogy a kurkászással karbantartott bunda jobban szigetel. Áttételesen annak is lehet hatása, hogy kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak azok az állatok, akik sok baráti, rokoni kapcsolatot tartanak fenn. Más főemlősökre, köztük az emberre is igaz, hogy akiknek nagy a szociális hálójuk, azok fizikailag és mentálisan is egészségesebbek.

McFarland et al., 2015, Journal of Animal Ecology

Téli madár-játszótér

Nemcsak a gyerekek szeretnek játszani a hóban, néha a madarak is. A zsezse októbertől márciusig gyakori vendég Magyarországon. Nálunk ugyan ritkán van hó, de a pintyféle madár egy másik élőhelyén, Észak-Amerikában gyakori. Egy idős amerikai professzor 2012 telén arra figyelt fel, hogy egy 100-150 egyedből álló raj öt napon át labirintust ás a hóban. Jellemzően az egyik madár elkezdte az ásást, és hamarosan mások is csatlakoztak hozzá. A végeredmény: legalább 252 üreg és alagút. A professzor semmiféle táplálékot nem talált az alagutakban, sőt a közelükben sem. Menedéknek sem használták a járatokat a zsezsék, nem maradtak bennük éjszakára. Fürdőzésnek sem látta nyomát. Hosszas gondolkodás után csak egy választ talált a különös viselkedésre: a madarak játszottak.

A játéknak nincs közvetlen funkciója, de segíthet begyakorolni olyan viselkedéselemeket, amik más helyzetben hasznosak. Északabbra, a tundrán előfordul, hogy éjszakára a hóba ásott járatokba kell húzódniuk a madaraknak a hideg elviseléséhez. Ott viszonylag biztonságosan tehetik, nem kell attól tartaniuk, hogy a havon jég képződik reggelre, mint Maineben, a professzor megfigyeléseinek helyszínén. Lehet, hogy a hójátékkal a zsezsék a zordabb körülményekre edzettek vagy a csoport összetartását erősítették egy kis közös szórakozással.

Heinrich, Northeastern Naturalist, 2014

Kép

Csábító koktél ágyi poloskák ellen

Az ágyi poloskák az egész világon elterjedt vérszívó rovarok. Mivel kifejletten is mindössze akkorák, mint egy almamag, nagyon nehéz őket észrevenni nappali rejtekhelyeiken. Éjjel bújnak elő és szúrják meg alvó áldozatukat, aki a csípést legfeljebb ébredés után észleli, ha a bőre szúnyogcsípés nyomához hasonlóan bepirosodik. Noha jelenleg úgy tudjuk, hogy az ágyi poloskák nem terjesztenek betegségeket, nagyon bosszantó, ha beköltöznek a lakásba.

Változatos búvóhelyeik miatt a kiirtásuk roppant nehéz. Újabb reményt jelent, hogy kanadai kutatók hat komponensből (dimetil-diszulfid, dimetil-triszulfid, (E)-2-hexenal, (E)-2-oktenol, 2-hexanon, hisztamin) összeállítottak egy olyan keveréket, ami segít összegyűjteni és csapdába ejteni a rovarokat. Mégpedig jóllakottságuktól, fejlődési állapotuktól vagy nemüktől függetlenül. A koktéllal átitatott csapdák hétszer több rovart gyűjtenek be, mint a koktél nélküliek.

A készítmény az ágyi poloskáknak azt a természetes feromonját utánozza, amit biztonságos rejtekhelyeken bocsátanak ki. A vegyületek azonosításához 18 000 vedlett kitinpáncélt és ürüléket dolgoztak fel a kutatók, akik abban bíznak, hogy már jövőre piacra dobhatják az új csapdát.

Gries et al., 2014, Angewandte Chemie

A sebesség öl

Őzek, szarvasok ugranak az autók elé, madárrajok miatt repülőutak szakadnak félbe – legutóbb egy közel 150 utast szállító repülőgép hajtott végre kényszerleszállást Baltimore-ban, miután összeütközött egy madárral, ami lyukat ütött a szárnyon. De miért nem kerülik ki időben az állatok a feléjük közeledő óriási járműveket? Valószínűleg nem a hihetetlen bátorságuk miatt, hanem azért, mert képtelenek feldolgozni a sebességét.

Nehéz lenne a valóságban vizsgálni a kérdést anélkül, hogy valódi balesetek és károk keletkeznének, ezért a virtuális valóságot hívták segítségül kutatók. Fogságban élő madaraknak, észak-amerikai, fészekparazita gulyajáróknak vetítették le egy különböző sebességgel és változó távolságban száguldó Ford F250 pickup felvételeit. Az eredmények szerint a madarak elsősorban a távolságra reagáltak, és akkor röppentek el az autó útjából, amikor úgy tűnt, hogy körülbelül 30 méterre van. Ez a stratégia mindaddig megmenthette a madarak életét, amíg az emberek ki nem találták a több mint 120 km/h-val közlekedő járműveket. Ilyen sebesség felett 30 méterről már egyszerűen nem marad idő a menekülésre, elkerülhetetlen az ütközés.

Elképzelhető, hogy a gulyajárók – mivel eredetileg szabadon éltek, csak a vizsgálat idejére tartották őket fogságban – megtanulták, milyen sebességgel közlekednek körülöttük az autók, és így alakult ki a menekülési távolságuk. De az is lehet, hogy az evolúció nem készítette fel őket a ragadozóiknál nagyobb sebességgel közlekedő gépek kihívásaira. Mindenesetre a kutatók szerint speciális lámpákkal, amik közelebbinek mutatják a járműveket, mint amilyenek valójában, csökkenthető lenne az balesetek esélye.

De Vault et al, Roy Soc Proc B, 2015

Szüléskísérés

Közeli rokonaink sem magányosan, hanem tapasztalt nőtársakkal vajúdnak, és nem biztos, hogy megvárják ehhez az éjszakát. Egy német kutatónő, Pamela Heidi Douglas a világon először figyelte meg egy vadon élő bonobó, Luna szülését. Mivel ekkor már másfél éve követett a kongói esőerdőben egy bonobócsapatot, és közben vizeletmintákat gyűjtött hormonszintjük vizsgálatához, a fogantatás után néhány nappal Douglas igazolta - embereknél használt terhességi teszttel -, hogy Luna terhes. Egy héttel a szülés előtt Luna hasa jól láthatóan megnőtt. A szülés reggelén távozott a nyákdugó, de a kutatónak csak akkor lett világos, mi történik, amikor szokatlanul hosszú ideig halk, magas hangokat hallott egy fára rakott fészekből. De igazából nem is a hangokra, hanem a fészek körül mozgó nőstényekre figyelt fel. Az egyiküknek még azt is megengedte Luna, hogy belépjen ágakból, levelekből épített fészkébe. Sőt, később hagyta, hogy a méhlepényből mindkét nőstény egyen.

Az újszülöttet hamarosan a kutatónő is láthatta. Ellentétben társaival, akik, ha kicsinyük volt, akár hetekig nyugtalankodtak ember jelenlétében, Luna, miután előbújt a fészekből úgy ült le, mintha szándékosan bemutatná az új csapattagot.

A kutatók eddig többnyire úgy vélték, hogy a vadon élő főemlősök szülés előtt elhúzódnak a csoporttól. De Douglas saját megfigyelése után alaposan átolvasta a szakirodalmat, és úgy találta, hogy 39 alkalomból mindössze öt zajlott magányosan. Emiatt megfontolandó, hogy a fogságban élő példányokat sem kellene vajúdáskor elkülöníteni, és a méhlepény eltakarítását is rá lehet bízni a szüléskísérőkre.

  

Douglas, 2014, Primates